Forrai Ibolya szerk.: Néprajzi Közlemények 26. évfolyam (Budapest, 1983)

A folyami szállitás, a közlekedés helye és szerepe Magyarországon

A Nagyalföldön a XIX, század végéig számottevő mértékben nem is épitettek közutakat. Ennek az volt a következménye, hogy az Alföldön egyes évszakokban a közutak járhatatlansága miatt a forgalom csaknem teljesen szünetelt. A rendelkezésünkre álló igen kevés néprajzi adat, leirás is szinte a járhatatlanságig elhanyagolt utakról ad tudósitást. Az ország területén a nyilvántartott adatok szerint az 1848. évben csak 276, 5 mérföld (2082) km kiépitett ut volt, és 26 vármegyében (pl. Bács, Békés, Csanád, Csongrád, Hajdu-kerület, Jász-Kun-kerület, Komárom, Körös, Somogy, Szabolcs, Szatmár, Zala) nem volt kiépitett közút, s e hiány elsősorban a Nagyalföldet sujtot6 ta. Az 1850-ben megállapított állami és országos úthálózatban az alföldi városok és falvak csak a Debrecen-Nagyvárad, Pest-Fülöp7 szállás-Kiskunhalas, Szeged-Arad viszonylatokban képviseltetnek. A magyarországi közúthálózat csak a közutakról és vámokról szóló 1890: I. tc. -ben kapta meg méltó helyét ". . . amely gondoskodott minden utkategóriáról, az utháló zat megállapításáról, az utak építésére és fenntartására szükséges erőforrásokról és a rend„8 szeres közúti igazgatás megszervezéséről. A lehetetlen állapotok holtpontról való elmozdítására a XIX. század közepétől történő komoly, szervezett törekvések tehát a századvégre eredményhez vezettek. E korban már minden világosan látó államférfi előtt nyilvánvalóvá vált a tény: a történelmi példák az ókortól kezdve (Római birodalom) azt mutatják, hogy az állam egyetemes érdekeit szolgáló, egységes úthálózat létesítését csak az államhatalom tudja biztosítani. Ez már kifejezésre jutott gróf Széchenyi István 1848-ban előtérjesztett javaslatának egy kitételében is: n

A közlekedés minden létező eszközeit, — mint