Forrai Ibolya szerk.: Néprajzi Közlemények 26. évfolyam (Budapest, 1983)

Vontatás emberi erővel

bák, hajószegek és különböző egyéb vasalások dolgában, ha a hajót reperálni kellett. Az o feladataihoz tartozott a hajó tisztántartása, nemkülönben ó ügyelt fel arra is, hogy a hajó felszerelése (kötelek, evezők, csáklyák, támasztódurungok, óradzók stb. ) mindig rendben legyenek. Afféle bandagazda volt, mint amilyen más csoportos munkánál is rendesen az együttesen dolgozó embereket rendben tartotta, s a munkáért bizonyos mértékű felelősséggel is tartozott. Ha előleg kellett az embereknek, csak neki szóltak. . . . Az embereknek dukáló összeget a krancmajszter egy summában vette föl a kormányostól, illetve gazdájától és az előleget levonva osztotta szét közöttük a hajó kipakolása után. Ha a gazda kényelmes vagy öreges volt, vagy ha a vállalatok kormányosainak nem fült hozzá a foguk, a krancmajszter gondozta a telelésre kikötött hajókat is. A hajón szolgálatot teljesítőknek munkarendjéről, életrendjéről nem feladatunk itt részletesen beszámolni, csak olyan vonatkozásban tértünk ki rá, amennyiben a hajó vontatókkal kapcsolatos a mun. e c „. 401 kavegzesuk. A szállitandó árunak a rakodása külön szervezettséget igényelt. "A búzának a hajóra való behordása a szállittatót terhelte, vagyis a szenzálok gondja volt. A hajósoknak nem volt vele dolguk. Ezért, ha gyalog vontatták fel a hajót a kitűzött helyre, a vontatók megkapták a pénzüket s hazajöttek. Ha lehetett vasúton, néha tengelyen vagy más alkalmatosság hiján s különösen régente még ladikon is. Otthon elindulás előtt ladikjukat utána kötötték a hajónak, hogy legyen mivel vis s zajönniök, mert a hajó csónakját nem hozhatták el, arra ott volt mindég szükség. A hajón a kormányoson kivül rendesen csak négy ember maradt, annyi, amennyi a biztos ereszkedéshez szükséges volt. Megtörtént az is, hogy valamelyik szenzál nem tudott elég embert keriteni, s ilyenkor a vontatók közül tartott visz-