Forrai Ibolya szerk.: Néprajzi Közlemények 26. évfolyam (Budapest, 1983)

Hajóvontatás Magyarországon - Elemzés - A hajtási technika

A kikötéskor fizetendő összeget cövekpénz -nek ill. karó pén znek nevezték. Szolnokon a fizetendő összeg nagysága az elfoglalt part-hossztól függött. Az utolsó hajók a két világháború közötti idő vége felé 20 méterig 3-4 pengőt fizettek. Ennyi part kellett egy 7-8 méteres burcsujának. A nagyobb hajók arányosan többet fizettek. A cövekpénz csak nyolc napra szólt, ha tovább maradtak a karón, vagyis kikötve, újra meg kellett fizetni, de akkor már harminc napra szólt a karópénz. Ilyesmire ugyan régente nem igen került sor, mert mint mondták: "Nemigen álltunk mi nyóc napig egy 37 8 karón. (Azaz ennyi ideig nem vesztegelt üresen a hajó. )" A Tisza alsó folyásán: Zentán, Becsén, a Dunán Titelben és Belgrádban a karópénz naponta 4-5 dinár volt a harmincas években. Ha egy órán belül volt a tartózkodás, akkor a kikötésnél nem kellett fizetni. Szegeden B etkows ki Jenő közléséből — ugy tudjuk, hogy csak egy napra szólt a cövekpénz, azaz minden nap újra meg kellett fizetni. Ezt a hajósok ugy játszották ki, hogy amint kipakoltak, rögtön átmentek az ujszegedi partra, ahol nem szedtek tőlük cövekpénzt, 379 vagy pedig ugy, hogy két-három hajó kötött ki egymás mellé. Ez utóbbi módszert Szolnokon is alkalmazták: "Régente amikor még több hajó járt, s egyszerre többen is állottak karón, a rakodó alatt, ugy fogtak ki a cédulás emberen, hogy a két hajó kötött ki egymás mellé, s igy két hajónak csak egy hajóhossznyi kellett a partból. "

38

° A cédulás ember a város jövedelmi hivatalának egyik alkalmazottja volt. "Nem tartózkodott mindig a parton, hiszen a miatt a három hajó miatt, amely az utolsó években még itt csellengett, igazán nem volna érdemes. De, mint a hajósok mondták, mindig megszimatolta, mikor érkezett haza valamelyik hajó. Ott is termett 381 nyomban a cédulával, s behajtotta irgalmatlanul a behajtandókat. " 194