Forrai Ibolya szerk.: Néprajzi Közlemények 25. évfolyam (Budapest, 1981)

Ötvenben. De hát nem szerettük mink ezt a közös gazdálkodást; az igazság, hogy ugyi aki megszokta azt a magángazdálkodást, a saját maga irányitása szerint, ugy gazdálkodott mindenki, ahogy jónak látta. Mondjuk harminchárom család volt a mi téeszünkben. . . Hát ilyen majdnem mind ilyen egyszerű gazdák voltunk. Nekem volt benne a legtöbb földem, meg az én szomszédomnak, annak egy pár holddal több, hát én bevittem akkor tizenhárom holdat. Mert vettem is már akkor magamnak. Tizenhárom holdat bevittem a csoportba. Remek két ökröm volt, remek két négyéves tinó, mert hát azt ha valaki szerette ebbe a világba... Az országba a szépet meg a jót, hát mondhatom, hogy én voltam hozzá az első. Nem restelltem utánajárni. Hát ugye én is beleléptem, de hát én őszintén megmondom, hogy nekem benne nem volt semmi jó. . . Sajnáltam. Aztán mikor Nagy Imre bekiabálta ugyi, hogy ki lehet lépni a termelőcsoportból, hát mondom, harminchárom család volt a mienk. Egy napon kint voltunk kaszálni, azon a napon meg is szerveztük ott, kaszálás közbe a mezőn, estére bejöttünk, megmondtuk, hogy mi a termelőcsoportot... A nagytiszteletü ur, a papunk volt a könyvelőnk, meg egy fiatal lyán, megmondtuk neki, hogy mi kilépünk a csoportból. Feloszlatjuk a termelőcsoportot. Küldtünk egy embert, a Szabó Gusztit, Kóródon is volt akkor ilyen, meg Csecsén, azok ugyanigy kiléptek a csoportból, küldöttség ment Pestre a minisztériumba, az az ember vállalkozott, hogy ő megyén. Hát ugy is volt. Hazajöttünk még azon estére aztán meg is szerveztük, neki adtunk útiköltséget, és ő elment a kóródi meg a csécsi küldöttséggel. Ezen keresztül aztán ki is léptünk a termelőcsoportból. . . Hát azután ahogy kiléptünk, mindenkinek maradt egy kis adóssága. . . Nem is tudom hogy volt ez, hát, de mindenkinek maradt adóssága. Elszámoltuk a mezőgazdasági osztállyal, hát maradt mindenkinek. Amikor felbontottuk, akkor visszamaradt öt család. Azon a napon, amikor hát elmentünk, hogy nincsen téesz, szedjük széjjelfele, hogy mindenki hazaviszi a saját jószágát. . . Akkor reggel ezek ötön összebeszéltek, hogy ők visszamaradnak. Mert ugye volt közös állományunk is, a téesznek volt amit ugy vettünk már, akkor volt két darab tehén, meg mit tudom en, 12 darab koca... Ennek mindnek került gazdája, a négy lovat elvitte volna a botpaládi csoport. Már a mezőgazdasági osztályon keresztül ment... A teheneket átalvette volna a mándi csoport, itt volt az Uj Élet, a disznót, a kocaállományunkat... Ezek oszt mind odamaradtak... Akkor telefonáltunk vissza Paládra, hogy ne jöjjenek a lóért, mert ezek visszamaradtak. A teheneket megint nem hagytuk most már el-