Forrai Ibolya szerk.: Néprajzi Közlemények 25. évfolyam (Budapest, 1981)

(Mikor jött ide?) Ezerkilencszáz... hatvankettőben csináltuk az uj iskolát, még akkor Nagy Béla volt az igazgató. Hatvanhárom-hatvannégyben lett ez az igazgató. (O milyen ember?) Hát mit mondjak. . . egy fogadott gyerek volt vele, rokongyerek, együtt tanult az én lányommal Gyarmaton a gimnáziumban, de tudom, hogy nagyon mostohán bántak a gyerekkel, és énnekem az életfelfogásom a családjogi törvénnyel kapcsolatosan. . . én mindenkit beállítanák mérnöknek is, meg mindenféle szakfunkcióba, de iskolaigazgatónak soha nem engedném, de még politikai vezetőnek se azt, aki saját gyereket nem nevelt föl. Ez egy gyerektelen házaspár, ketten keresnek hat-hétezer forintot, de. . . (Lehet, hogy nem lehetett gyerekük. . . ) Ilyen van, értem, de nem is tud az ugy gondolkodni sohasem, mint aki saját gyermeket nevelt. Jó pedagógus lehet itt a művelődési osztályon, szóval jól tud haptákba vágódni. (De amúgy nem jó pedagógus?) Hát én nem tudom. Nekem a fiam azt mondta, észrevették rajta mindig, amikor be volt rúgva. Feleség: Most már nem iszik. A felesége az igen, az remek. És az volt a probléma, hogy olyan anyagi problémák voltak amellett, hogy gyereket se nevelt fel, hogy az iskolában olajfütés van, neki is olajkályhája van, itt a téesznél veszi mindenki az olajat, de még nem nagyon láttuk, hogy vett volna olajat. Feleség: De hát az megint ugy volt, tetszik tudni, mikor az uram tanácselnök volt, kifizetett egy kisiparost, tizenháromezer forintot, hogy meszelje ki a falakat. És a férjem azt mondta, hogy hétezer forint keret van a tanácsnál, hogy miből lesz pénz. És kimeszeltük, az asszonyok, háromezerkétszáz forintért, nyolcvan forintot kaptunk, én is mentem. De voltunk vagy harmincan. És volt egy igazgatóhelyettes, azt mondta, jól tette Guszti bácsi, hogy beleszólt... (érthetetlen).