Forrai Ibolya szerk.: Néprajzi Közlemények 25. évfolyam (Budapest, 1981)

nek abban a rendszerben volt nekije, jobban bele tudott illesz­kedni ebbe a rendszerbe és szorgalmasabban elvégezte azt a munkát, mint az olyan, aki csak azt várta, hogy adjanak neki, meg adjanak neki. Ez talán azért is, mert talán általában - tisztelet a kivé­telnek - tájékozottabbak voltak. (Mondta, hogy amióta téesz van, ezek a közös munkák sok­kal kevésbé vannak, mint azelőtt.) Ez igy van. Közösségi munka folyik a téeszben, mert ez a mi téeszünk a tájegységben a legjobb termelőszövetkezetek közt tartozik,* mert ez a folyamkavics-kitermelés, meg a dió­farönk-feldolgozás, mert most már a diófarönköt nem adjuk el, hanem diófurnért szállitunk, feldolgozzuk itt, a termelőszövet­kezetben, most is diót is dolgoztunk fel három vagonnal, a MONIMPEX-szel van egy olyanforma dolgunk, hogy most már a kiskunhalasi állami gazdaságból is ide jött a héjas dió, itt törtük fel, a termelőszövetkezeten keresztül. (Ez azt jelenti, hogy itt sok munkáskéz van a szövetkezet­ben?) Persze, az asszonyok a télen azt csinálgatták. Aztán ez a farönk-feldolgozás, az is jó, mert itt aztán a világismeret megint olyan, hogy én ugy ismerem a szegedi bútorgyárat, mint a szatmárit, vagy a BUBIV-ot, meg hát még azt is tudom, hogy a budapesti vízmüveknek milyen problémái vannak, mert kapcso­latunk van a világnak majdnem minden részével. A nagykanizsai bútorgyárban is jártam, mert jelenleg ezzel foglalkozom. Leg­utóbb a kisvárdai bútorgyárba szállitottunk diófurnért, akitől meg­rendelték a mongol parlamentbe a belső falboritást. (A téeszen belüli munkáknál teljesen megszűntek ezek a régi kapcsolatok?) Nem mondhatnánk ezt azért, a diótörés is ugy megy a té­eszben, hogy négy asszony társul össze, mert ugye, a héjas dió mérlegelve van kiadva és a munkabérszámfejtés ezen alap­szik. Most is csak megválassza egymást, mint ahogy a fonóba összeállt az a néhány asszony, vagy lány. (Együtt is csinálják 9 ) Persze, persze. Ott benn a téeszbe. (Miért célszerű ez igy?) Azért, mert ez annyira elaprózná az adminisztrációt meg a nyilvántartást is. Egyik töri... meg aztán itt már nem ugy megyén. . . Például tizenkét kilós kartonokban, MONIMPEX-do­bozokban megy a dióbél, de ebbe a dobozba csak mind kétszikes bél megyén. A másik dobozba csak egyszikes. Az a cél, hogy minél több kétszikes dió legyen.

Next

/
Thumbnails
Contents