Forrai Ibolya szerk.: Néprajzi Közlemények 25. évfolyam (Budapest, 1981)

tüzelt, akkor a kavaró, az persze fölváltva, meg ez velejárt azzal, hogy aki oda résztvett, hát szép fehér házi kenyerek voltak, ott mindenki evett, megkinálták ciberével. Finom is volt ám! Volt olyan lekvárfőzési este, hogy még hat lányos helyen is voltunk a faluba, mentünk egyik helyrül a másikra. Megkínáltak bennünket ciberével, van ahol megettük, hát ki az isten birt volna hat ciberét megenni. Ez tiszta-kollektiv munka volt. Na, a lekvárfőzési szezon elmultával jött a fonás. (Mindenkinek volt szilvafája, és mindenki főzött?) Mindenki. Na, volt olyan szegény, akinek nem volt szilvafája, vagy kevés szilvafája volt, ott pedig a gazdag adott szilvát, még tüzelőfát is és felesbe lefőzte. (És akinek sok volt, a lekvárt eladta?) Hát itten még most is van szilvalekvár, pedig mikor főztünk utoljára? Eláll tiz évig is. Na, akkor jött a fonó. A fonó megint olyan volt, hogy hát az összeszokottabb család... hát például a faluban volt lányfonó több is. Ahol csak a lányok jártak. Hát nálunk például volt ugy, hogy ma este lányfonó volt, mert a húgom is, a nővérem is lány. Holnap meg aztán este asszonyfonó volt nálunk. Vagy mit tudom én. (És ezt hogyan tudták meg a többiek?) Hát például édesanyám járt fonni, Iza néni, Simon Rózsi néni, itt a szomszédok, vagy hét-nyolc család. Amennyi itt elfért körül. Ez egy kialakult szokás volt. Máma este itt fonunk. Holnap este meg Fóri Izánál, sorba. Amennyit a lakásnak a térfogata kibirt, annyi lány összeszedődött és azok egymáshoz jártak fonni. Akkor aztán ott volt nóta, farsangolás, meg egy csomó hülyéskedés. (Meddig maradt fönn ez?) Még negyvenöt után is volt egy párszor, hogy vetettünk kendert, de aztán teljesen elmúlt. Na most mi volt még ilyen, ami több család összefogásával... például valahol kutat ástak, kútágas felállításához, satöbbi, valakinek a tehene nehezen ellett, szóltak a szomszédoknak. Itt soha nem volt, hogy valaki befelé fordult volna. Itt a faluban mindenki tudott mindenkirül mindent, hogy milyen a borja, tehene, de aztán segítette is egyik a másikat. Feleség: Kérdezte az előbb, hogy milyenek voltak ezek a nagygazdák. Hát még mondhatjuk azt, hogy sokkal jobban beilleszkedtek ebbe a rendszerbe, mint az, aki mindent harmadába kapált. Ki se segítette az a vezető embert, ha egyszer nem vihet, akkor már tovább nem volt jó. Annyira önzők lettek az ilyen emberek, csak a magánérdekét nézte. És az olyan ember, aki-