Forrai Ibolya szerk.: Néprajzi Közlemények 25. évfolyam (Budapest, 1981)

tatási állandó bizottsága, ami most csak papiron szerepel, azt is kikötötte, hogy az egyik tanitó énekkárt szervezzen és vezessen a faluban. Úgyhogy mi az összes kórusdalokat, népdalokat, meg hát különböző gyászénekeket, mert temetéseken is résztvettünk, világi gyászénekeket, amit ma is el lehet olvasni, meg hát mit mondjak, Beethoventül a kisebb dalokat, Rákóczi indulót négy ütemre. En már azóta bejártam sokfelé, úgyhogy hiába csak egyszerű parasztok voltunk, az önképzés tovább folyt a hat elemi után, de nem nagyon lepődtem még meg semmin se, hogy olyannal találkoztam volna, amit. . . Szóval nagyon fejlett volt itt ezen a téren. Na de itt akarok oda kilyukadni, hogy én sose, a Tarpay fiát nem magáztam. Még a vénemberek is magázták a faluban. Én ugy mértem meg, hogy mi az istenáldását, mi a francot magázzam én, amikor az összes könyvét jobban ismertem, mint ő, amit neki meg kellett volna tanulni. Meg az olyan is volt, a gyerek, hogy megette itt nálunk a málét, anyámnak át kellett menni, hogy mutassa meg ott a szakácsnénak, hogy hogy kell sütni a málélepótyát, mert az azt szerette, amit anyám sütött. Általában gazdagabb fiukkal szerepeltünk, meg lányokkal, úgyhogy soha nem éreztették velem máig se, azt hogy én szegényebb vagyok. Nekik már volt abba az időbe, nekem harminckilencbe volt az első kerékpárom, mert addig nem tudtam venni. (Hogyan került velük egy szintre?) Hát szorgalmas voltam. (És ki volt, aki erre ösztönözte?) Nem tudom Végh Antit ismeri-e, nagyapja tanitott engem. (És az ilyen aktiv...) Járt utána, Tiszabecsre, össze-vissza, hogy menjünk szerepelni. Na most volt aztán olyan réteg, amelyik mit tudom én, hajbókoló, de a községre nem jellemző; Tiszabecsen sokkal több volt, vagy mit tudom én, itt Fehérgyarmaton. Itt a faluban analfabéta csak az volt, aki abban az időben ugy mondták, hogy bekerült. Ebbe a faluba nem emlékszem olyan gyerekre, hogy ne tanult volna irni, olvasni. Mert itt ezen a téren fegyelem volt, az akkori vezetés ezt megkövetelte. Itt az őszhaju emberiül, hát én tizenhárom éves gyerek voltam, mindenki, akinek csak egy kis hangja is volt, mind benne volt a kórusban. Hétfőn volt az első két tenornak a próbája, kedden a basszusnak a próbája, szerdán este összpróba volt, három estét lekötött maga az énekkar. Egész télen. Akkor szereppróbák. Mi olyen szerepeket játszottunk, hogy Pestrül voltak itt Tarpayéknál vendégek, azt mondták, mér nem megyünk-mi el Pestre, a pesti színházakban se láttak különbet. 1 6