Forrai Ibolya szerk.: Néprajzi Közlemények 25. évfolyam (Budapest, 1981)

Beszélgetés Juhász Bélával (sz. 1900.) Milota, I976. szeptember 1900-ban születtem, július 13-án. (Több testvér volt a családban?) Vótunk mi hatan testvérek. De hát aztán nem maradtunk, csak ketten. (A többivel mi lett?) A többi meghótt. Egy bátyám meghótt a harctéren a tizennégyes háborúba. Felesége: Mondd el a történetét neki! Hát hogy történt? Ugy történt, hogy hát tizennégybe behitták, lementek azonnal az orosz frontra, ott osztán megsebesült, itt Galiciába, hát aztán behozták kórházba, a fején kapott sebet, meg a jobb karján. Behozták Szatmárra a kórházba, ott aztán ott volt egy hétig. Édesapám, édesanyám elment hozzá, na de hát mán fenn járkát, úgyhogy hát mintha nem vóna semmi baja. Csak annyira meg vót sáppadva, hogy borzasztó. Biztosan elfolyt a sok vére. Hát aztán onnan elvitték, mer a könnyebb betegeket hát elvitték Nagykárolyba. Hát aztán jött a távirat, hogy meghalt. Egy hétre, hogy odament Nagykárolyba. Akkor onnén azt hazahozattuk. Haza lehetett hozatni. De vót két ökrünk. Mi szegények voltunk, de azért volt két ökrünk. Eladtuk a két ökröt, ugy hozattuk haza. Ott aztán koporsót is vettek neki, bárkát, úgyhogy a két ökör árába került, amig hazahozattuk. Annyit se érdemelt a Magyaror

szágtul, hogy meghalt a hazaér, hogy hazahozassuk. Feleség: A másik testvéred hogy halt meg? A másik testvérem meg ugy halt meg, ammeg, nyolc éves volt. (Betegségben halt meg?) Feleség: Pista ugy halt meg, hogy oda vótak a malomba, osztán oda felment, nagy magoson volt turulmadár, azt onnan leesett. Még nem is ugy volt egészen! Ahogy ott a grádics ment felfele, ott két oldalt volt olyan sima karzatja. Osztán a karzaton meg csúszkáltak lefele. Mint a puják. Osztán hát félrecsúszott, ugy hogy leesett. Már mikor a derekán jött, nem lement, hanem lejjebb pottyant. Úgyhogy a fejére esett, úgyhogy egy hét múlva meghótt. Guszti meg aztán ötvenbe halt meg. Feleség: Az mán nős ember volt. (És a többi testvére?)