Forrai Ibolya szerk.: Néprajzi Közlemények 25. évfolyam (Budapest, 1981)

Azt tartottam. Azt aszt elvette tüllem, mikor megalakult a téesz; mikor megalakult, be kellett adni. Avval is most vagyok bajba, mert háromezer forintot kaptam a felszerelésemér, mikor elvitték a szekeremet, lovamot, ekét. Tiszta uj ekét vettem, akkor, éppen előtt, pár hónappal, mikor megalakult a téesz. Azelőtt vettem itt a szövetkezettül tiszta uj ekét, tiszta uj berenát, mindent. . . (Már akkor hozzáfogott volna a gazdálkodáshoz?) Akkor mán hozzá. Mert apámnak megmaradt ugye, az a három hold főd, azt én megváltottam a testvérektül. Aztán, mondom, még az jó lesz, ugyi, hogyha... Hát mi az a három hód! Semmi se volt. De azért annyi volt már, hogy egy kis búzát tudtunk termelni. Aztán kenyerünk vót. Na. Áztat megváltottam, aszt akkor mikor alakult a téesz, elvették tüllem. Tizenötezer forintér felértékelték. Ebbül háromezer forintot lefogott a téeszcsé, fejlesztésre. Tizenkétezer forintot kifizetett, azt mondták, majd ha felfejlődik a csoport, akkor azt a háromezer forintot visszafizetik. Hát most vót egy rendelkezés, de azt se tudják, itt se, hun vagy mikor vót, hogy a háromezer forintot mán nekem viszsza kelletet na ezelőtt tiz esztendővel fizetni. Mert mán akkor rendelkezés volt erre. Hát én most tudtam meg. Most mán jártam benne, az elnöknek is szóltam, a főkönyvelőnek is. Most mindenki az izét keresi, hogy hát keressem meg én. Azt a rendelkezést. Hát értsem meg? Egy öregember? Mikor maholnap már nyolcvan éves leszek. Hetvenhét évet betöltöttem január harmadikán. Hát aztán most, tegnap is tárgyaltam az ügyésszel, mer itt kinn van az ügyész. Hát nem tudja, azt mondja, hogy hogy lehessen eztet megcsinálni. Mer ez már elmúlt, azt mondja. Hát mondom, ide tessék hallgatni, hát hogy lehessen. Ha az igazat keressük, mondom, ez olyan nekem, mintha egy kölcsönt adtam volna a téeszcsének. És most mondom jó nagy fenekét keresnek, hogy nekem ezt visszaadják, azt a háromezer forintot. Akkor, mondom, jó volt lefogni, könnyen lefogták, aszt azt mondták, hogy ha lesz a téeszcsének izéje, akkor visszafizetik. Most olyan boldog a téeszcsé, hogy nem tudom, hány millió forint van neki a takarékba, vagy az ótépénél letéve. Hát olyan rettenetesen jól megy neki és nem tudja mégae a háromezer forintot! ? Egyik egyet mond, a másik másikat mondja, hát nem tudom, hogy mi lesz. Azt mondtam, hogy mán másképpen nem, felirok az igazságügyi miniszternek vagy valakinek a minisztérjomba, hogy hát hogy vagyok. Tanú van rá, amikor elvitték az izémet. Azt mondják, az nem ér semmit. Uk azt mondják. Dehogynem ér! Hát még mindig megvan azokbul az emberekbül,