Forrai Ibolya szerk.: Néprajzi Közlemények 24. évfolyam (Budapest, 1981)

KOVÁCSY TIBOR: Paraszti gazdálkodás

nagysága forma, oszt azzal elment. A másik tanácstitkárral, Becsen, akivel voltunk, annak mondom, hogy nézd már, bassza meg az anyja istenit, nem itthagyott bennünket! Hát aztán nem lassan mondtam el, hogy hallja meg ő is. Akkor aztán, azt mondja, jövök, egy pillanat, végzek, azt mondja. Aztán visszajött, na azt mondja, bocsánat, hát muszáj voltam kicsit vele beszélni, na hát mit akarnak. Mondom, mi messziről valók vagyunk, hát a kollégiumba kéne, hogy felvegyék. Azt mondja, jó, meglesz. Igy aztán felvették a kollégiumba. Na, eztet a harmadik lányomat felvették Gyarmatra, megen csak externátusnak vették föl. Haragudtam, de most már nem bizok másnak az eszébe, a saját gyerekemnek az eszébe se biztam, mert ha fel is vették, mit tudom, majd mi lesz ottan! Nem mertem semmit megmozgatni, úgyhogy esztendeig ő is igy volt, externátusba, majd aztán ez a katonafiam szintén igy volt, ezt még externátusnak se akarták fölvenni, na megyek a pártbizottságra. Mondom, hát hogy lehet ez. Nem is, elébb az igazgatóhoz mentem, a kollégiumi igazgatóhoz. Mondom, hogy hát én kollégistának szeretném, ha felvennék. Hát igy nem lehet, ugy nem lehet. . . Igen, de akkor már hallottam, mert kezdte 6 is, hogy hát felvesznek ebből a megyéből, más megyébe nem vesznek. Hát mondom, hol van itt az igazság? Erre az igazgatóhelyettes kiszól, hogy igen, azt mondja, az öregnek biztattam, pedig sose láttam addig, biztattam, hogy föl. . . Akkor oszt mentem át a pártbizottságra. Ott azt mondták, hogy hát elkéstem, mert hát betölt a létszám. Jöttem volna elébb. Na azt mondom, megyek a járási tanácsra. Elmegyek oda, mondom a tanácselnöknek, na, azt mondja, megpróbáljuk elintézni. Hát externátusba feltétlenül fel kell, hogy vegyék. Ne tessék mondani, mondom, nem ér az semmit, csinálni kéne. Na, azt mondja, legyen nyugodt, igy aztán meg is irta, hogy externátusnak felvették. Hát azért mondom, hogy hát ha a tudáshoz nincsen segitség, vagy protekció, akkor nem megy. Ez a másik fiú, aki most Nyíregyházára jár, ezt megint nem vették, vagy felvették. . . Hogy is volt az. . . Csak ez is olyan, ez már ösmeretség után ment, mert a lányom, az Tunyogmatolcson ismerte az igazgatót, az igazgató meg ismert valakit Nyiregyházán, úgyhogy hát az rendezte el, hogy ez ötven forintos havi fizetéssel volt, nem kellett többet fizetni érte, mint 50 forintot. Ez volt az ösmeretség: a többiért meg mindért 200 forintot kellett fizetni. (Kinek adta kölcsön az ökröt?) A szövetkezetnek, annak a fürészgyárnak. Aztán ötvenháromban vagy mikor. . . ötvenben megbukott, az a fürészgyár, pénzintézet átvette, aztán az én ökröm meg odamaradt. 186