Forrai Ibolya szerk.: Néprajzi Közlemények 24. évfolyam (Budapest, 1981)

KOVÁCSY TIBOR: Paraszti gazdálkodás

Megfestették kékfestékbe. Meg még olyan is történt, hogy nem tudott fehércseléd már igy szegényebb festéket se venni, ha vót is a botba, hanem tőgyfakérget hántott, aszt abba fes­tette meg az anyám a nadrágot. Megfőztük. Az setét kávészint adott. Abba áztatta bele. Igy éltünk. (És mi volt azzal, akinek még az a háromszáz öl bérlet s e jutott ? ) Annak még nehezebb volt. (Az hogyan szerezte be a ruhának valót?) Hát ebből nem tőtt ruhára való. Ebbü csak úgy pótolta azt a kis házi szükségletet. Persze aszt jobban tudta az a gazdasz­szony az urának a keresetibül megspórolni azt a kis ruházatra valót a családjának. De hát nem dicsekvésképpen mondom én se, aki az ilyeneken nem kapaszkodott, annak még szegényebb volt a sorsa. (Olyan nem volt, hogy amit itthon szőttek-fontak, abból el­adtak volna valamennyit?) Dehogynem. Vót olyan is, hogyne. Muszáj volt arra is jut­tatni. Akkor ugye, többet kellett a gazdasszonynak dolgozni véle, hogy a családnak is legyen ruházata, mert a lány, kislányok is, iskolás kislányok is, meg felnőtt kislányok, vászoning volt a ru­ha alatt. Az asszonyoknak vászoning, és úgy mondták akkor az alsóruhát, hogy pendely. (Nagyon nevet. ) De azért, aki élelmes asszony vót, mert akkor is vót hanyag is, de ma is van, vót iparkodós is, ma is van iparkodás is. Hogy abbu még el is adott, hogyha meg vót egy-két lánya, annak azt a kis felsőruhát ami má szinesebb, abbul vásárolta meg. (És hol adták el?) Hát áztat lelkem, mig Újlakra lehetett járni, ott megvették Újlakon. . . (Boltban?) Nem botba, piacon, jöttek le arrul né, az országbul, a hegyekbül, a Kárpátokbul, ezek a ruszinok, és ezek vásárolgat­ták igy a vásznat meg. Majd mikor már onnét el lettünk zárva, akkor pedig Fehérgyarmat volt a legközelebbi piac. Oda járt el az asszony. (De hát ott ki vette meg?) Hát mindég volt, aki megvette, kupes, és az vitte arra bejjebb, az országba, aszt mán nyerekedett rajta. (Nem emlékszik mit fizettek ezért?) Én mán arra nem tudok visszaemlékezni. Ez régen vót. Meg hát az én életem leforgása alatt sokfajta pénz forgott. (Az ilyen öltöny ruhát szabónál csináltatták?)

Next

/
Thumbnails
Contents