Forrai Ibolya szerk.: Néprajzi Közlemények 24. évfolyam (Budapest, 1981)
KOVÁCSY TIBOR: Paraszti gazdálkodás
ahogy van. . . Ez a Milota község, mert csak ezt esmérem, más községet nem, hát itt a nagygazdák nagyon szerették uzsorázni a szegényeket. Keveset is fizettek, de még azt is irigylették, annak időbe pedig, a demokrácia előtt, legalábbis visszamenőleg a 30-as években visszafelé kevés szegény embernek volt fejős tehene! Olyannak, aki nincstelen volt. De a községnek nagyobb részi nincstelen volt. Több mint tán még a fele, nincstelenül állott, napszámos volt. (És az a sok napszámos mind el tudott helyezkedni itt a faluban ? ) Hát itt a faluba nem. Ez tartotta bennünk jobban a lelket, ez a Klein-tag. Nem volt minden szegény embernek ott helye, hát akinek oszt nem volt, ki hun látta jobbnak, úgy mondom, én például mikor már odajutottam, hát én nem nyaltam a nagygazdák küszöbét. Mer én már gyűlöltem őket már gyerekkoromtul ólta. Mert ezek nagyon szipolyozták a szegényt. Mert hát mit mondjak olyan nevezetesebbet: hát még a férfi munkára ugy nem is emlékszek vissza, hogy egy férfi napibérért mennyit is fizettek. . . De nem is pénzfizetés volt inkább, hanem azt mondja, hát az a szegény ember. . . Már ilyenkor, meg még január-februárban meg volt szorulva. . . És elment, kért egy véka málét. Tetszik tudni mi a málé? Kukorica. Mi úgy hivtuk, hogy málé. Egy véka búzát. Vagy egy véka krumplit. Ki mire volt rászorulva, mert mindent nem kapott egy helyen! Ezt mind a háromból egy vékát. . . A véka, úgy mondtuk akkor, huszonöt kilót jelent. Hát ezért bizony aztán - mert nem pénzbe kellett leszolgálni - hanem nyárba kapált érte két nap, meg kaszált két nap, 25 kiló búzáért! Hát akkor mit mondjak egyebet, nem uzsoraság volt? Az volt. De rá volt szoritva az a nincstelen szegény, mert amit mondok, hát itt volt a Klein-tagja. Mert ott az aratása, cséplése függött az évektől, hogy hogy volt, milyen volt a termés. . . De esetleg keresett öt mázsa, ötven kiló búzát. Aratás és cséplésen. Na és aki családdal volt, szegény ember, hát ugye az én apám is ötödmagával volt, de csak arra voltunk utalva. Hát annak bizony mondjuk esetleg ez a januárig eltartott. Azután ugy kellett tengetni lengetni, annyi volt ezelőtt a húszas évek előtt, az első világháború előtt. . .' Má még közbe is, hogy Tiszaujlakra, az nem messzi van ide, Tiszabecsen túl, a Tiszán tul. . . Oda lehetett járni, ha valahun keresett egy pár forintot, azon meg tudta venni azt a kis lisztet a családnak. Mert itt botba nem árultak kenyeret. Ott tudott egy kis zsiradékszalonnát bevásárolni, vagy éppen lisztet... De bizony amikor aztán a 18-as háború elmúlt, azt elzártak bennünket, túlfelől a csehek voltak,