Forrai Ibolya szerk: Néprajzi Közlemények 23. évfolyam (Budapest)

CSELÉDSORSOK, CSELÉDUTAK - Cselédsorsok, cselédutak - A második nemzedék

én elkótyavetyéltem volna haszontalan dolgokra. Ebből vett a gazdaasszonyom inget, ekkor lett életemben először gatyám . Vasárnapi inget, fehéret, ekkor vehettem először magamra, a munkához kék inget kaptam és kék melles kötényt. Jól emlékszem, mikor ezt először felkötöttem, büszkén húztam ki a mellemet. Ebből a pénzből vásárolták részemre karácsonyra az első csizmámat 22 pengőért. Nagy szó volt akkoriban, ha egy szolga bokszbőrből készült csizmát hordott. Hát, nekem ilyen volt! Édesapám közben nagybeteg lett, s még jobban segítenem kellett a családot. Sokáig azt hittük, nem lábol ki a bajából, végre azonban győzött a szervezete. Felgyógyulása után apám otthagyta hamarosan a Fertő vidékét, a régi vágya teljesülhetett, amikor a büki intéző fogadta. Hamarosan én is követtem a családomat. Másfél évi szolgálat után felmondtam gazdámnak, hogy közelebb kerülhessek Bükkhöz. Igy jutottam el Szakonyba, Kiss Jenő nagygazdához, ahol 75 000 négyszögöl terület megmunkálása, egy pár ló, valamint 20 darab marha, - 5 tehén és 15 nevendék - gondozása várt rám. Igaz, a gazda családja is besegített, de a munka erőse rám várt. Az elmúlt év alatt megerősödtem, legénnyé serdültem, többet is tudtam dolgozni. Az új helyemen már ehhez viszonyítva alkudtunk meg a fizetésemben. Itt 17 pengőt kaptam havonta, ehhez járult még a teljes ellátás, mosással egybekötve, ünnepekre - karácsony, húsvét - inget, kékkötényt, alsónadrágot, törölközőt is kaptam ráadásként. Búcsúra pedig mindig kijárt a 10 pengő. Apámnak már nem adtam át a teljes fizetésemet, felét megtartottam magamnak. Ebből felruházkodtam, később pedig a mellékes keresetemmel együtt a takarékba helyeztem. Sajnos, ez a jó pár száz pengőre összegyűlt összeg a háború után elértéktelenedett. Gazdám látva lelkiismeretes munkámat, a béremet évenként mindig emelte, de erről a többi gazdának nem volt szabad tudni. Öt évig szolgáltam ezen a helyen, s az utolsó esztendőben, 1940-ben már 35 pengő lett a bérem havonta, mig a többi szolgatársam csak 25 pengőt, ha kapott. Sokat kellett ezért a kiváltságos bérért dolgoznom. Mikor a nap felemelkedett a látóhatáron, én már úton voltam. Előtte megreggeliztem, majd a gazdaasszony összecsomagolt szalonnát vagy sonkát kenyérrel, tízóraira. Csak a déli harangszóra kerültem ismét haza. Ha pedig távoli részen dolgoztam a határban, akkor annyit adtak, hogy ebédre is jutott bőven.