Forrai Ibolya szerk: Néprajzi Közlemények 23. évfolyam (Budapest)

CSELÉDSORSOK, CSELÉDUTAK - Az "uradalmak", a "majorok" népe - A cselédek életkörülményei

Országszerte ez lappangott nemcsak a cselédlakásokban, hanem a földnélküli proletárok viskóiban is. A saját föld megszerzésének vágya ott élt a szivekben, s ebben a vágyban bennfoglaltatott a gondtalanabb, a biztonságosabb és az emberségesebb élet re való törekvésük. Fiatal pedagógus koromban sokszor fordultam meg a cselédek lakásaiban. Elfogódottan ültem le a székre, melyet a cselédasszony előtte tiszteletadásképpen a kötényével többször is letörölt, de a beszélgetésünk során önkénytelenül is észre kellett vennem a kitartó, szilárd akaraterejüket, melyet abban az időben eltakart a nyomorúság okozta bizalmatlanság. Hittek az elkövetkezendő jobb világban, mely majd megváltja őket ezer nyi gondjaiktól, ezernyi szenvedéseiktől. Láttam lelki edzettsegüket, a saját közösségükben való feloldottságukat. Sokan semmirevaló népnek tekintették az ura dalom cselédeit, akik nem tudtak kilépni a durvaság határaiból. E látszat mögött ott rejlett a helyzetükbe való bele nem nyugvás, s töretlen élniakarás, amely vulkán gyanánt tört ki belőlük a felszabadulást követő esztendőkben. A sok szenvedésben megedzett cselédek és gyermekeik a függőségtől, a parancsuralomtól megszabadulva vezetők, irányítók tudtak lenni nemcsak a major területén, hanem magában a faluban is. A felszabadulás után derült ki igazán, hogy menynyi leleményességet, szilárdságot hordoztak magukban, melyet éppen a nélkülözés nehéz iskolájában sajátítottak el. A szenvedések talajából táplálkozott hajtásaik most, több mint negyedszázad elteltével megerősödtek és új színfolttal, a realitások talaján álló réteggel gazdagították kialakuló társadalmunkat.