Forrai Ibolya szerk: Néprajzi Közlemények 23. évfolyam (Budapest)
CSELÉDSORSOK, CSELÉDUTAK - Két nagybirtok helyzetéről (a büki és a tormáspusztai uradalom) - Körültekintés a cselédek világában
KÖRÜLTEKINTÉS A CSELÉDEK VILÁGÁBAN Vizsgálódásaim során két uradalom életébe, körülményeibe tekintettünk bele mélyebben, de ugyanakkor az életsorsok alakulásánál több nagybirtokot, munkahelyet érintettünk. Amikor azonban ezeket a helyeket és cselédeink helyzetét tanulmányoztam, örömmel állapíthattam meg, hogy mennyivel jobb viszonyok uralkodtak itt, községünkben, mint máshol. Ezért válhatott ténnyé az, hogy a büki uradalomba került cselédek leg nagyobb része, ha nem találtak kifogást munkájukban, magatartásukban, a halálukig kitartottak, munkahelyet nem változtattak, sőt utódaik is megmaradtak az uradalom szolgálatában és itt telepedtek le véglegesen. A két uradalomban - a büki és tormáspusztai - talált helyzet és a különböző életutak követése során tapasztaltak alap ján mélyebben megismerhettük a cselédsorsokat, s ezeket általánosítva, összefoglalva tekintsünk bele a cselédek világába. A nagybirtok a faluban élő nagyszámú nincstelenek számára az egyetlen kereseti lehetőséget jelentette. Az uradalmak ezt a számukra kedvező körülményt ki is használták, mert a jövedelmezőségük érdekében a munkabéreket a legalacsonyabbra igyekeztek leszorítani, melyek alig érték el a létminimumot. A gazdasági válság idején pedig még alacsonyabbra estek le a bérek. Ez a cselédek helyzetére még jobban kihatott azzal, hogy a terményárak süllyedésével a konvenció értéke az 1928. év előttinek a felére csökkent. Ezt a folyamatot nem követték az iparcikkek árai, igy különösen a nagycsaládok életszínvonalára hatot kedvezőtlenül a válság. Meg kellett elégedniük a megállapított munkabérekkel, hiszen a cselédhelyzet állandó kereseti lehetőséget teremtett. Akinek nem tetszett, mehetett, került helyébe a tartalékseregből elég. A munkaadók válogathattak. A gazdasági válság idején a cselédek készpénzben fizetett bérét is leszállították. Az évi 30-50 pengőt 10-20 pengőre mérsékelték. Tormáspusztán még ezt a csökkentett bért sem fizették ki pontosan. Az uraság még a konvenció kiadásában is késlekedett, a cselédek pedig ilyenkor ott álltak kenyér nélkül.