Forrai Ibolya szerk: Néprajzi Közlemények 23. évfolyam (Budapest)

CSELÉDSORSOK, CSELÉDUTAK - Cselédsorsok, cselédutak - A harmadik nemzedék - A tormáspusztai uradalom cselédje

lettem, mint akit fejbe ütöttek. Ebben a szédült állapotomban nem gondoltam meg, mit is csinálok, csak az járt az eszemben, minél előbb elkerülni innen, s minél messzebb jutni. Gyors elhatározással katonának jelentkeztem Sopronban. Később megbántam ezt a lépésemet, mert nem szerettem a katonai életet. Minél előbb szabadulni igyekeztem innen, pedig jelentkezésem alkalmával tizenkét évre irtam alá. Nősülni is szerettem volna, de mivel szegény leányt jegyeztem el, ehhez nem adták meg az engedélyt. Minden áron le kell szerelnem! - mondogattam magamban. De hogyan? Egymás után megszegtem a katonai fegyelmet. A kintmaradásomat meghosszabbítottam, nem teljesítettem valamilyen parancsot, kiszöktem a laktanyából, stb. Sokszor ültem a fogdában, de ezzel nem törődtem. Végülis parancsnokaim unták meg, s a fegyelmezetlenségemet hozták fel a legsúlyosabb indoknak, leszereltettek. Négy évi katonáskodás után, 1929 őszén megszabadultam életemnek ezen terhétől. Leszerelésem után sógorom Tormáspusztára hivott, kinek felesége édesanyám huga volt. A meghívásuknak hátterében az állott, nekem szánták sógorom legfiatalabbik leánytestvérét. Közben azonban megtörtént a baj, ami a tervünket áthúzta, megejtettem egy másik leányt, akit kénytelen voltam elvenni. Semmi szórakozás nem jutott nekünk, fiataloknak, abban az időben. A munka kötötte le az időnket. Ha udvarolni akartam, az éjszakát kellett megröviditenem. Ez pedig magával hozta a kísértést. Nem is bántam, hogy megtörtént a baj, sógorom húgához ugy sem vonzódtam. Minden ceremónia nélkül megtartottuk az esküvőnket. A legszűkebb hozzátartozók vettek részt a szerény vacsorán. Dehát miből is csináltunk volna nagy lakodalmat. Örültünk, hogy élni tudtunk. Kevés volt a kereset. Feleségem az özvegy édesanyjával lakott együtt. Az összes bútort nekünk adta azzal, hogy élete végéig eltartjuk. Két ágy, egy-egy szekrény és asztal, valamint négy szék tartozott hagyományozásához. Tormáspusztára kerülve "kocsis"-ként alkalmaztak. A napot megállás nélkül dolgosam végig, csak az ebédidőben szakíthattuk meg a munkát. Télen, nyáron menni kellett, akár esett, akár nem. Eső, hó nem számított. Megáztunk? Nem számított. A ruha meg is száradt rajtunk. Hiába mentünk volna haza, váltáshoz szükséges ruhával nem rendelkeztünk. Nemsokára első kocsis lettem. Ezért az előléptetésemért a bennszülöttek haragudtak rám. Irigyelték ezt a beosztást, mert 50 kg búzával többet kaptam fertánként és egy liter