Forrai Ibolya szerk: Néprajzi Közlemények 23. évfolyam (Budapest)

CSELÉDSORSOK, CSELÉDUTAK - Cselédsorsok, cselédutak - A harmadik nemzedék - A kilencgyermekes cselédasszony

jobb lett az életünk, később azonban egyre rosszabbul fizetett a földesúr, ekkor elhatároztuk, más helyet keresünk. Igy jutottunk el BUK-re, ahol életünk hátralévő napjait leéltük. 1934-ben tehát tovább vándoroltunk. A megtelepedésünket az is elősegitette, hogy gyermekeink itt jóbarátokat szereztek, s mi sem kívánkoztunk el innen. Közben pedig egyre terebélyesedett családunk. A háború befejezéséig három élő gyermeknek voltam az anyja, s a negyedik közben meghalt. A háború befejezése után egymás után - a legtöbb két évenként - jöttek a gyermekek. MARIA 1919-ben, JÁNOS 1920 ban, PISTA 1922-ben, LAJOS 1924-ben, FERI 1928-ban és ERZSI 1935-ben született. Mind a kilenc él ma is, s ez az én legnagyobb örömem. Bárcsak az első kis Mariskám se pusztult volna el. Ahogy a nagyobbak növekedtek, úgy javult a helyzetünk. Nekem se kellett annyiszor kimenni a mezőre. Igaz, akadt bőven a ház körül is munka. A. tizenegy tagu családra főzni, mos ni, varrni, kenyeret sütni, s egyéb munkát elvégezni megterhelő feladatot jelentett. Két évtizeden át pedig mindig volt egy apró gyermek a családunkban, s az a körülmény is megnehezítette helyzetemet. A faluból, a lakásunkból ki sem mozdulhattam, legfeljebb csak akkor, amikor költözködtünk. A felnövekvő gyermekek kezdetben az uradalomban dolgozhattak. Jóska fiam alighogy elvégezte az iskoláját, hónapos lehetett. János és Pista pedig napszámba jártak. Lajos igen ügyesnek mutatkozott, hamarosan bevitték a kastélyba, ahol "inas"-ként dolgozhatott. Öt ebben a munkakörben érte a felsza badulás. Mi nem tettünk különbséget a kocsis, a béres, a gulyás között. A konvenciójuk megegyezett, bármelyik munkakört is végezte. Az én uram legjobban a bérességet szerette, szivesen átadta bárkinek a kocsisságot. A konvenciót, a gyerekek keresetét nekem kellett beosztanom, hogy az év minden szakában egyformán jusson. Előfordult nem egy alkalommal, hogy magam alig ettem valamit, csakhogy a gyerekek ne éhezzenek. Beosztással éltünk. A tészta-napokon legtöbbször egy nyolc literes lábossal készítettem mácsikot, s vacsorára alig maradt belőle. Néha az is előfordult, hogy a legjobb beosztásom mellett sem jöttem ki a liszttel. Ilyenkor a molnár vagy valamelyik parasztgazda segített ki a nehézségből. Bárhol telepedtünk le, mindenhol arra törekedtem, jóba legyek egy-egy parasztasszonnyal, aki mindig kisegi-