Forrai Ibolya szerk: Néprajzi Közlemények 22. évfolyam (Budapest, 1979)

nyen. Nöda osztán vót, amit enni adogattam, etettük, megint rendbe jött a tehén. Eccer kiparancsoltak engemet Szatmárnémetibe. Felrobbantották a hidat, s ott hidat kellett verni, hát a környékfalvakból a népet összeszették s oda hajtották romokat eltakarítani, s hidat verni. Ha én gyalog mentem. Balázs Albertnak az apósa jött két lóval. Nahát a vonaton elmentünk, s jelentkeztem, de biza szimuláltam, hogy beteg vagyok. Hát aszonták, hogy megvizsgáltatnak orvosilag. Hát az orvos aszt állapitotta meg, hogy tüdőtágulásom van. Igy sikerült megszabadulnom. Hát megszabadult a Balázs Albert apósa is. Ez az András Ignác ne. Ha felülünk ketten a szekérre, s eljövünk Domahidára. Ott meg kellett hálni, de ott mán a lakosság vegyes vót. Fele román s fele magyar. Beszállunk egy házhoz, de véletlen a magyar ember vót, hát a lovaknak hejet attak, nekünk is hejet attak, s elindulunk onnan ojankor, éjfelekor elindultunk, hogy reggelre érjünk haza. Beérünk Nagykárójba, lehetett éjfél után három óra. Hát találkozunk egy orosszal, be vót rúgva. Valami bikát rekviráltak, igende, nem tutta vezetni a bikát, ott a telegrán fához megkötte. Menyünk mi s hát leállit. Hajt viszsza a szekérrel. Hova? s aszmongya itt van egy bika, s be kell vinni a laktanyába. Nohát, visszamenyünk a szekérrel, elóggyuk a bikát, s kössük a szekérnek a tengejihez alól. Ugy, hogy a bika nem akart jönni, de a ruszki hátul a farkát csavarta s muszáj vót jönni, hát sikerült, hogy bevittük a laktanyába. Gondoltam, hogy e most lestoppol minket. Nem tudunk haza menni. De hát nem, met még aszt monta, hogy ha ásó vagy lapát kell, egy nagy rakás vót, vihetünk magunknak. Hát én kiválasztottam két fődvágó csákányt, s két lapátot, s feltettük a szekérre. Élményünk haza. Alig ültem otthon kétórát, hát újra jönnek. Kifogtam. El keU menni a tehenekkel Nagykárójba. Na, de ott mán kapcsoltam. Mikor értünk vóna Nagykárójba, a mezei uton keresztül vágtam, me a nevünköt nem irta fel a ruszki. Csak hajtott. Keresztül vágtam, kérem, sötét vót, s a mezei uton visszamentem Bőrvejbe. No eszt is igy megúsztam. Nahát, telik-mulik az idő. Na elégahozza, hogy ekkor kérem a románok, akik azon a telepen laktak, visszajöttek. Hát az enyim es a házigazda visszajött. Enni attam neki. Mondom, hát mü hibásak nem vagyunk, műnket ugy hoztak ide. Ugy akarták a románok, hogy mi mennyünk el semmi nélkül. Amink van haggyuk ott. Tehát, a parancsnokság Nagykárójba vót, jelentést tettünk az orosz parancsnokságnak, s kihirdették a románoknak, hogy amejik három órán belől a kösséget el nem haggya, ezeket internájják. Tehát a románok elpucoltak haza. Marattunk otthon nyugton. Nahát dolgoztunk tovább, aszt monták, hogy aki vet, az arat. Elégahozza, hogy vettem vót bankpénzből két juhot. S az oroszok elhajtották.