Forrai Ibolya szerk: Néprajzi Közlemények 22. évfolyam (Budapest, 1979)

Behajtották Nagykárójba, nem csak tőlem másoktól es. Hát röktön fogtam magamot, s élmények bé a parancsnoksághoz. Me mikor a románok Beszerabiából ki kellett jöjjenek, akkor az orosz katonákot, akik Beszerabiába tartoztak, le kellett szerejjék, szabadon kellett engeggyék. Tehát Ditróba menekül az a fogsáni ezred s négy orosz katona vót, Beszerábiához tartoztak, levetkeztették ingre s gagyára. S ugy engették el őköt. A falut bejártam kérem, ruhát gyűjtöttem nekijök, felőtöztettük, pénzt attunk az utra. S ugy engettük útnak. Eszt nyóc nap múlva Oroszország megköszönte. . . Magyarnyelven. Aszonygya: Ditró székej lakossága fogaggya a Szovjetunió köszönetit, hogy a románok átal levetkőztetett orosz katonákot felőtöztették, és őköt élelmezték. Eszt a Szovjetunió nem fogja elfeledni. Nahát bemenyek én az orosz parancsnokságra, az őrszem künn állott a kapuba, nem engedett fel. Hát egy őrnagy kinéz az ablakon s meglátott engemet, hát mondom, hogy fel akarok menni, de az őr nem enged. Hát leszól az őrnek, hogy engeggyen fel. Felmenyek, nó! kérdi, mi a baj. Mondom, kérem! hát én eszt érdemlettem meg? ! hogy két juhot vettem a bankból s elvették? Mondom, mikor az oroszok bejöttek, a románok le kellett szerejjék az orosz katonákot, akik Beszerábiához tartoztak, mondom én gyűjtöttem ruhát nekik s élelmeztük. S most eszt érdemlettem meg, hogy amit keserves pénzzel vettem két juhomat, elhajtották? Kihajtotta, el! s magyarázta. Hát rögtön telefonál s meg is találta hol vannak a juhok. Össze vót szedve százhetven darab. Nahát adott nekem eggy ojan irást, hogy a juhaimot kötelesek visszaaggyák. El is mentem, eggy orosz őrmester vót, hát annyit csináltam, hogy a többi juhokat is visszaaták. Visszahajtottuk Bőrvejbe. Na! mondom, mégis csak tettek igasságot az oroszok. Hát nyugottan éldegéltünk, eccer, má a közigazgatást átalatták a románoknak, hát micsinájjunk? Igen ! A közigazgatást átal attak a románoknak, s újra a románok visszajöttek. De a mijénk a fijatal korbelijek mind katonák vótak, s mi idősebbek körülbelöl ötvenen otthon vótunk, s elálltuk a kösség határát. A kendergyár, a bőrveji kendergyár minden éccakára adott negyven embert. Ugy, hogy nehogy a románok be tuggyanak törni. Hát ugy is lett, a kösséget körülfogtuk, s aszt vártuk, hogy csak ők kezzenek, me osztán megkapják, az övéket! De nem mertek kezdeni. Eggy egész kerek hétig, igy telt az idő, őriztük a kösséget, dehát kiszállott Zilajról a román főispán. Nagykárójból kiszállott két orosz őrnagy, Nagykárójból kiszállott a főpolgármester, szóval eggy komisszió szállott ki. S akkor az orosz őrnagy aszt kérdezte a románoktól, ott vótak a románok es, hogy ezek kergettek e tüktököt el? S aszmonták, nem. Aszonta az orosz őrnagy, hogy ezek nem hibásak. Tanácsolta a főispánnak, hogy ezek fődmi-