Forrai Ibolya szerk: Néprajzi Közlemények 22. évfolyam (Budapest, 1979)

s bé vót taszítva az ágy alá. Monta a feleségem, hogy vidd fel a padlásra. S mondom, hát a sót vegye magához, nem viszem. Nahát a feleségem rántott nekik hust, vacsorát attunk. Este lessz, hát oda eléraknak kézigránátokat az asztalra. Aszonygya a feleségem, hogy, te hó ezek majd bajt csinálnak. Mondom, ne féj semmit, nem csinálnak bajt. Hát nem es történt semmi baj, reggel fölkeltek, reggelit attunk, nyergeltek, lóraültek, elmentek. Eltöt azon a nap, ugy ahogy tőt, elégahozza, hogy estére jutunk. S aszonygya a feleségem estefelé, hogy vidd fel a hust a padlásra. Mondom, én nem viszem, a sót amig magához nem veszi. Hát este lessz, cseperegni kezd az esső, de korom sötét lessz. Hát eccer bejön három orosz, s kérnek szállást. Hát mondom, hogy én szivesen adok, szénát hozunk bé s arra feküggyenek le. Hát kimegyen a három orosz, aszonygya a feleségem, ugye megmontam, hogy vidd fel a hust? Ne fejj, me megeszik. Mondom, ha megeszik, megeszik. Lessz utánna. Hát bejönnek legalább negyvenen. No ezeknek szállást kell adni. A feleségem kéccségbe vót esve, menekülni akart, ki az ablakon, de vót egy főhadnagy köztök, hát az románoktól tanult valamit, románul kezdett beszélni. S mondom, hogy beszéjj a nyelveteken, me én értem. Aszonygya tucc te oroszul. Mondom, igen. Még danótam is nekik oroszul. Csakhogy jobb kedvök legyen. Elégahozza, hogy megfogják a feleségemet, s huzza vissza a főhadnagy, ahogy az ablakon ment ki, aszonygya, hogy ruszki szoldát bun szoldát. Felit monta oroszul, s felit románul. Hát mondom a feleségemnek, jere vissza, me nem bántnak. Nohát vissza is jön a feleségem, de a húshoz nem nyúltak, hoztak egy veder mézet, s kérték, van e kenyerünk. Mondom, van. Hát három kenyeret megettek. Frissen sült kenyér vót. Mézzel. A kislányom az anyja mellett fekütt, az meg vót ijedve, s aszonygya, édesapám! mézet esznek. Mondom az eggyik orosznak, hogy aggy egy kis mézet ennek a kisleánkának me majd megkiványja. Aszmonygya, eggy tálat. Adok egy tálat megrakta, halmazva. Na, aszmongya: me kusáj, ne, egyél. Nahát eltelik szépen reggelig, nem csináltak semmit. Reggel szépen elbúcsúztak s elmentek. A szénát, amit béhórtunk alájuk, hogy szénán feküggyenek, kihortam újra a feleségem tisztába tette a házat. Eljön a másik este, de a nagyobbik lányomat nem mertük otthon tartani, hanem kint sógoroméknitt, ott még vót egy vélle egyidős rokonlány, s aval ketten, az elmaratt katonák gödröt ástak a szénába s ott vótak két éjjel, s két napig. Oda vittek fel ennijek nekik. Nohát ketten a feleségemmel vótunk odahaza, s a kislány: Jolánnal. Hát mán éccoka béjő három orosz. Lehetett éjjel tizeneggyóratájt. Hát villanylámpát felgyujcsák, én feküttem az eggyik ágyba, feleségem a kislánnyal a másik ágyba, hát felgyujcsák a villanylám-