Forrai Ibolya szerk: Néprajzi Közlemények 22. évfolyam (Budapest, 1979)

Dehát mán most micsinájjak? Hát egy kicsit alább körülbelül eggy ötven-hatvan lépésre árultak eggy árva birtokot. Hát azonn, egy rozoga ház vót azon es, de csűr nem vót. Hát élmények le, s megveszem én aszt a portát. Tizenhatezer lejétt. Aszt újra felszereltem. Fölnyilaltuk, talpot alája, kiraktam tarnáncot, s ki vakoltattam. Ugy nézett ki, mind egy kőház. Akkor épitettem reja eggy öt marhának való istállót, s egy féladru csűrt. A csűrbe bele lehetett rakni tizennyóc terű szénát. Födél alá lehetett hej.jezni. Nahát, eccer következett az idő, hogy bejöttek a magyarok, s szóval hirdették, hogy Börvejbe, akiknek kitüntetések vót, települhetnek le. Kel lett százötven család. Me Börvej, ez a gróf Káróji Miháj birtoka vót. S hogy román impérium alá kerültünk, hát románokkal betelepítették. Börvejbe települtünk le, gróf Káróji Miháj birtokára. Ősszel lementem vetni, de ojjan nagy gaz vót, a románok nem takarították le, hogy megfeszített erővel kellett aszt nekünk lekaszálni. Me meggyújtani nem lehetett, félni lehetett attól, hogy a főd meggyúl. Me, tőzeges, kotus talaj vót. Tehát lekaszáltuk, m ég vettem fel munkást is, aki segített, hát azonn az ősszel vettem három hód rozsot, és három hód búzát. Ekkor hazamentem, otthon teleltünk, tavasszal kötöztünk le újra a telepre. Akkor hazamentem, s gondoltam, hogy veszek eggy elsöosztáju tehenet, amit leviszek majt a telepre. Vettem is, a bodogásné fijától, eggy tehenet nyócszáz forintért. Akkori időbe nyócszáz forintért két közepes tehenet lehetett venni, de ez az eggy nyócszáz forint vót. Megnézem a tehenet, hát gyönyörű tehén vót, még a képre se lehetett ennél szebbet festeni, eggy gyönyörű bikabornyu mellette. Megvettem a tehenet, kifizettem s elvezettem haza. Aszt mongya a feleségem, hogy jaj mijén szép tehén! Mondom, ez szép, de az ára is szép. Mennyiér vetted? Mondom, hogy nyócszáz forintért. Na, aszmonygya a feleségem, hogy este megfejjük, két csicset kifejünk, lássuk, mennyi tejet ad. Úgyis lessz. Mondom jó. Este meg akarjuk fejni a tehenet, de nem lehet közéi menni se hozza. A lefekütt, mindent csinált, gúzsba se lehetett tenni, semmiképpen a tőgyihez nyúlni nem lehetett, még akkor se, ha a borjut aláengettem. Aszt mongya a feleségem, na jól kivevéd a tehenet. Evei magad meg kell esküggyél. Me eszt eladni te nem tudod soha. Mondom, még ojan marha nem született, mind én vótam. Hát reggel élmények le, a bodegásné fijához, s montam, hogy hát a tehenet megfejni nem lehet, hát a tehenet vissza kell aggyam. Aszmonygya hogy ő a pénzt mán elkötötte, azét atta el a tehenet, me pénz kellet. A tehenet visszaveszi, de a pénzt csak akkor tuggya visszaadni, ha elaggya a tehenet. Hát gondoltam, hogy ez nem jó, me se tehén nem lessz, se pénz nem lessz. Még perre kerül a dolog, hát