Forrai Ibolya szerk: Néprajzi Közlemények 22. évfolyam (Budapest, 1979)

mind levinni, hát még eggyet kellett nekem fordulni. De akkor mán nem mertem a Bucsinon keresztül menni, hanem gondoltam, hogy a Marosiokán megyek le, Szászrégen, s arra. Elégahozza, hogy Ditróba megterhelem a szekeret, s hátra jön Csiki Károjné, eggy leánya szolgált, Bisztrán. S kért, hogy vigyek el egy rend ruhát neki. Ünneplő ruhát. S montam, hogy hát én szivesen elviszem. A szekér megtarcsa. Estére leértem én Salamásra. Salamáson megállok egy fogadó előtt, s bementem, falatoztam. De ugy be vót felhőzve, hogy sötét lett. Hát a tarisnyám kint maratt, a szekéren, csak egy kis kenyeret vettem magamhoz, tarisnya a szekéren maratt s benne vót a ruha. Megyek, hogy indujjak, s a lovaknak nem attam enni, indujjak, s hát nincsen a tarisnya. No mán most mi lehet, s ki vihette el. Hát onnan egy félkilóméterre laktak a csendőrök, ott volt a csendörlaktanya, s bementem a csendörségre, s jelentettem, hogy mi történt. Aszmonygya az szász ember vót, mert perfekt beszéllett magyarul, hogy itt kérjek valahol szállást, s maraggyak meg reggelig. Me most nem lehet kutatni éjjel s eskütt nélkül nem lehet házhoz menni. Hát elégahozza, hogy a csendőr őrmester felment a korcsomába, s aszt kérdezte a korcsmárostól, hogy ki vót itt ekkor és ekkor, mikor Küsmödi ben vót, ki vót a kocsmába. S monta a nevit, hogy miféle román ember, hát most elfelettem a nevit. Hát egy román legény vót a korcsomába, s amikor ő kiment, akkor a tarisnyát levette a szekérről, s elvitte haza. Nohát, lemegyek, de lejön az őrmester, s aszt monygya, hogy megkerül a tarisnya. Reggel. Hát szállást is kértem, a szekér ott kün maratt az uton, oszt a faragott fát nem lopták el, me megvót kötve, lovakot bevezettem az istálóba. S reggel mikor a nap jött fel, akkor bementem a csendörségre. Hát a csendörőrmester aszmonygya egy csöndörnek, hogy ereggy, s hidd le az esküttöt. Le es hitta az esküttöt, s megyünk ki, ahol lakott ez a legén. Ojan hejt lakott, hogy belül vót egy csűr s az minket fedett a csűr, hogy nem láttak a háztól. S aszt mongya, hogy én járjak hátul, hogyha meglátnak, hát ingemet ne lássanak. Hát hárman mentek elől, s én mentem hátul. Nahát, ojan hamis kutyavót, mikor a kapun bementünk, hogy az embert ette vóna meg. Hát a zörmester a fegyverrel nem eresztette közéi, elég a hozza hogy bémenyünk. S kérdi az őrmester, hogy hol van Vaszil? Ungye Vaszi? S monta, hogy munkára. S aszonygya az őrmester, hogy ide nem hozott egy tarisnyát az este? Aszonygya ő nem tud róla. Felemeli a kanapé födelit, s hát a tarisnyát huza ki. Mondom ez az én tarisnyám. S hát huzza ki, utánna azt a ruhát, amit Csiki Károjné küdött a leányának. Mondom az is az enyim. Hát kérem egy jó fél kenyér vót, s legalább másfélkiló szalonna. S a kenyérből csak egy födél vót. Megették