Forrai Ibolya szerk: Néprajzi Közlemények 22. évfolyam (Budapest, 1979)

én tanácsoltam a társaimnak, hogy hájjunk itt. Né a szin alatt nincsen hó, s a marhák ott meglesznek, de a többiek aszt monták, hogy négyen vagyunk, lóval, szánnal, s reggelre hazamenyünk, fojtassuk az utat. Két óra pihenőt tatottunk, s neki indultunk az útnak. De ekkora mán a farkasok, az erdőről behuzottak a faluszéjekre. Megindultunk a fogadótól, jöhettünk egy félkilómetret, a jobboldalon erdős terület volt, mentünk neki a Borzonnak, hát hét farkas, megolvastuk, egymás után jöttek keresztül a marhák elejibe. Hát a marhák szaladásnak kerültek, indultak, mi gyalog jöttünk a szán után, hogy észrevettük a dolgot, mondom Kristóf Jánosnak, hogy ájjon a lovak elejibe, mig a szánra felülök s a gyeplőt megfoghatom. Mert, ha a lovak észreveszik, hát osztán itt lessz haddelhadd. Elészökik a lovak elejibe, s a két lovat a zablánál fogva megfogja. Felugrók én a szánra, felugrik a másik kettő is, Kristóf János megint ült melléjem. A marhákot a farkasok üldözték, a lovakkal nem vót nagy baj, me a farkasok előle körülbelül egy szelvénnel jártak. A marhák egésszen a Borgontól Alfaluig szalattak, ekkor mán lehetett tizenegyórakor éjjel. Ditróból egy kovácsember, Pecér Péter Alfaluba költözött, s tutta, hogy mi kimentünk marhákért. Hát azon az este, valahol halottas háznál virrasztóba volt, s ment haza. Látta, hogy a marhák szaladnak, de a farkasok a falu végén elmarattak. Hát a marhák elejibe állott, gondolta, hogy valami történt, mert azét nincsenek itt az emberek. Megállitotta a marhákot, mi is értünk be mingyár, és megköszöntük neki, hogy a marhákot megálitotta s megvárt, hogy mi érjünk be. Akko aszt monta Csibi Anti, hogy innét még Ditró tizenhárom kilóméter, s Szárhegyen tul, közéi van a szárhegyi Tilalmas az országuthoz, s ott megint a vadak kitámadnak. Tehát hájjunk meg itt Alfaluba. Egy háznál világosságot láttunk, s mondom Csibi Antinak, hogy maga komám mennyen bé, s kérjen az éccakára szállást, be is ment Csibi Anti, kért szállást, hát aszonták, Istené a szállás. Monta, hogy mennyi marhával vagyunk, aszmonta a gazda, hogy két lónak istálóba is tud hejet adni, de több állatnak nem tud istálót adni. Hát aszt monta, hogy a kertbe az állatokot hajcsuk bé s ö szivesen ad nekik szénát. Ugy is lett, behajcsuk az állatokot, a lovakot bekössük az istálóba, a gazda kijött, a többi marháknak kihozott három villa szénát, és a hóra elébb-elébb lerakta. A marhák nem nagyon ettek, mert ki vótak merülve, hogy a farkasok üldözték, erőssen át es voltak melegedve. Na, bemegyünk a szobába, mingyárt a zembernek a felesége tojást rántott, s megkínáltak vacsorával. Reggel megvirradunk, s hozattunk egy liter pálinkát, hogy tisztejjük meg a gazdát. Hát a pálinkát mi s á háziak megittuk, s reggelit is attak, s igy engettek útnak. Elindulunk hazafelé, s hát