Forrai Ibolya szerk: Néprajzi Közlemények 22. évfolyam (Budapest, 1979)

nek nem vóna jobb haza menni? S a gyereket itt hagyni. Aszmonygya, hogy a gyereket itt haggya: nincsen szive hozza. Meg, aszt mongya, ő nem akart eljönni, de a szülei nem akarták, hogy eljöjjön (sic) s ő erőszakkal jött, tehát ő már haza nem mer menni. No osztán biztattam az asszont, hogy csak tanujjon meg magyarul, s né itt jó népek laknak, s majd csak lessz valahogy. Ekközbe hazajött az asszonnak az ura, láttam, hogy ügyes ember cigánemberbe, nem is ojan fekete, hát tanácsoltam, hogy a feleségit becsüjje meg, ez mán igy történt, hát igyekezzék, hogy tuggya a családgyát tisztességesen fentartani. Mi onnét reggel kellett indujjunk, nem is vártuk meg reggelt, mer ugy beszéltük meg, hogy ojankor menyünk el, hogy mig Parajdra érünk, legyen sötét. Hogy ott a csendőrség ne felherezzen. Megfogattuk eszt az orosz embert, vagy a cigán embert, lóra ült, s ment a marhák előtt, fogott egy nagy vihallámpát. Igy a marhák eveztek utánnok. Felértünk Parajdra, szerencsésen a csendőrségi laktanyát meghalattuk, eszt az embert kifizettük, attunk neki száz lejt. A marhák mentek elől, a két lóval, a szánnal mentünk a marhák utánn. Szerre felültünk a szánra, két-három kilometret kettő hajtotta az állatokat, addig a más kettő felült a szánra pihenni. Ott a megint ez a kettő leszállott a szánról s felváltotta más kettőt, ezek pihentek. Igy értünk Bucsinba, egy korcsomába. Korcsoma előtt megállunk, a marhák el voltak fáradva, lefeküttek kint a hóra. Nem mertünk sokáig késni, hogy nehogy a kimelegedett marhák átfázzanak, tehát falatoztunk, eggy-eggy pohár pálinkát megittunk, s aval akartunk indulni. Aszt mongya a korcsmáros, hogy nem tudom a Bucsin tetőn hogy tudnak átmenni, mert rengeteg nagy a hó és elfutta az utat. Hát montuk, hogy négyen vagyunk s tizenhét darab állat s két ló, há valahogy elmegyünk. Onnan a Bucsintetőig kellett menni, három kilómétert. Szerencsénk volt aval, hogy Mónár Péter vett két ökröt, nagy ökrök voltak, ahogy felérünk, hogy még egy kilóméterre vótunk a Bucsintetőtől, hát már nagy kezdett lenni a hó, és hófúvások. Két ökörnek a fejit összeköttük, hogy mennyének egy nejen, és az ökrököt eresztettük elől. A tehenek s a kissebb marhák pedig mentek utánna. Hát éppenha a két nagy ökör ne legyen nem is tudtunk volna elmenni. Ez a két nagy ökör a szügyivel tojta a havat, nem tartott sokat ez a hófúvás, körülbelöl egy félkilómétert, de ez elég hosszú ut, ha járhatatlan, s nem lehet menni. Hát igy nagynehezen a két ökör utat nyomott, s a két ökör után ment a többi állat, s mán azok annyi nyomot nyomtak, hogy a lovak is megtutták járni. Bemegyünk a Bucsin alá, de ekkor mán este vót. Beállunk egy fogadóba, jó szinajja vót, mán éhesek vótunk mi is az állatok is, behajtottuk az álatokat a szin alá, az álatok lefeküttek, mi falatoztunk,