Forrai Ibolya szerk: Néprajzi Közlemények 22. évfolyam (Budapest, 1979)

pöny eggel ugy bétakaroztam, s ott nyögtem. Feljött egy szuronyos katona, s a szalmát piszkálta, hogy nincs e ott valami. Hát kérdez­te, hogy mi vagy te? Mondom, hogy: je bilá pliná balnoj. Mondom, fogoj voltam, beteg vagyok. Amit a mijéjinktől elvettek pokrócot, egy pokrócot felhozott, s vele bétakart. Nó, onan megszabadul­tunk, s eljöttünk tovább. Estére jutottuk, a magyar határtól csak egy kilóméter távolságra vótunk. Akkor, kérem, a polákok jöttek, a magyar határ felől, a vonatot leállott, hát ugy verik a kocsikot, botokkal. Hát itt mán menekülni le kell, ki hogy tud. Az ajtót, ahogy kinyitták, Fülöp Álózsi leugrott, az ő köppene rossz vót, egyebütt nem vették el, de ezek a sötétbe nem látták, amig véle dolgoztak, húzták le róla a köppent, addig én fejőkön keresztül ug­rottam, de tul ojan méjség vót, hogy csodálom, hogy kezem vagy lábam nem törött ki. Oda beestem, ott mán elvesztettem az élel­met, amit vittem magammal, hát felkelek, s ódáira kiciptetek, hát szalad a nép, menekül ki, hogy tud, kimászok a vasútra, s hát nem megyünk többet egy kilóméternél, kivan téve a diszkapun a tábla: Isten hozott. Na itt a magyar határ. Akkor kérem bementem a másodosztáju váróterembe, ott vót egy hadnagy. Mondom, hogy hogy jártam, levetkőztettek. Nem baj. Adott egy téját, s adott egy tojást, egy zsemlét. Asztmongya, itt van egy vonat, indul tizperc­mulva, mi megy Munkácsra. Nahát felülök a vonatba, jó meleg vót a kocsi, reggere bementem Munkácsra, me ott mán a földiket el­veszítettem. Munkácson kiszállok az állomáson, s bemegyek egy vendéglőbe, kérek reggelit, attak is. Megkéreztem hol van a hu­szár kaszárnya, megmagyarázták s elmentem be. Ott találtam e ggy őrnagyot. S montam, hogy levetkőztettek, s kérek egy pár csizmát, aszonygya innen a fóradalomkor mindent elvittek, de az enyimből egy párt adok. Adott egy pár csizmát. No felhúztam a csizsmákot, elmentem bé, Budapestre. Budapesten kimentem a Nyugatipájaudvarra, elmentem Kecskemétre. A százados ur laká­sára. O megérkezett délután négyórakor kerülve, s én este hét­órakor. Eggy este érkeztünk haza! Három óra különbséggel. Este vót, hét óra, csengetek a kapun, hát fut egy lány, kérdi: ki az? Mondom, én vagyok a Bálint. Hát kiniccsa a kaput, bemegyek. Ép­pé vacsora mellett vótak, bemenyek a konyhába, s bement s jelen­tette a százados urnák, hogy itt van a Bálint. Aszt monta a száza­dos ur, hogy mongya meg neki, hogy mennyek be. Kijön a lány monygya, hogy aszt monta a százados ur, hogy mennyek be. Mon­dom, mongya meg, hogy vacsora után bemenyek, de rongyos pisz­kos vagyok, s én igy az ebédlőbe nem menyek. Aszt üzeni vissza, ha mesztelen vagyok is mennyek be. Bemegyek s, nó aszongya, megjöttél Isten embere? Mondom, meg. Kiraboltak ugye? Mondom,

Next

/
Thumbnails
Contents