Forrai Ibolya szerk: Néprajzi Közlemények 22. évfolyam (Budapest, 1979)
Aszonygya, elösmeri-e őrmester ur? Aszonygya, elösmerem. Tessék aláirni. Aláirta, s akkor a kardját visszaattam. Akkor kérem haza mentünk. Jött a komám velem, haza mentünk, s aszmontam az asszonnak, nő asszon, én a harctéren azon kértem, hogy érted s a gyermekemért tartson meg! s te igy éltél vissza az én jóságommal? ! Én még a zsoldomat is hazakültem, hogy itthon tü szükséget ne érezzetek, most aszt is tudod, mi az enyém, s aszt es tudod, mi a tiéd, mondom, mi az enyém ide tedd! s mi a tiéd ide tedd. Mikor készen vót, na mondom asszony, ha szekeret hajtasz asse bánom, ha a hátadon viszed, asse bánom, ha az uton felmész asse bánom, ha lemész asse bánom, az életemből eltakaroggy! Akkor átment kérem az apjához, s átjöttek szekérrel s a holmiját elvitték, én bánatomba, szégyelletembe, hátra vót még tizenegynapi szabaccságom, berokultam. Marosvásárhejre, a káderhez. Ahogy bevonultam, Makkai Gyula, mikor tényleges vótam, aki vót altisztiiskolaparancsnok, akkor mán alezredes volt. S aszmonygya, na fiam, hát hős vótál. Mondom, igen. Megsebesültél? Meg. No, nem baj fijam, Szeretnéd e felmenni Budapestre, a lovas táviró tanfójamba, a Ludovikába? Itt van az Üllői uton. Mondom, igen. Aszmonygya, délután kétórakor az osztáj össze lesz fúva, s itt legyél. Hát, ott es vótam. Összefujják az osztájt, s akkor aszt monták, akik sebesülve vótak, lépjenek elé! Elé léptünk legalább harmincan, s akkor aszonták, hogy ezek közül a németül tudok lépjenek elé. Hát, én nem tuttam németül, de, eléléptünk, legalább tizenketten. Én, s vót egy Háromszék-, Nagyborosnyai fiu, Böde Imre, esse tudott németül, szabómester vót, ez is elé lépett. Akkor aszonta az alezredes ur az őrmesternek, ezekkel húzasson egy sorsot. Bisztoson az alezredes ur szóllott az őrmesternek, mer gyufaszárat fogott össze s amejik gombost húzott, az ment. Hát egy szál gyufát, ugy ahogy fogta, hát egy szál gyufát fejebb húzott, mutatta, hogy aszt húzzam ki, s kihúztam, no aszonygya, mennyen a raktárhoz. Hát Böde Imre is ojat húzott ki, gombost, őse tudott németül. A más kettő a meg tudott. Nahát felöltöztettek tiszta újba, s kiállittyák a menetlevelet, s hát eljövünk mü fel Budapestre. . . Utána Románia hadat üzent Ausztriának és Magyarországnak. Nahát hazajövünk, bevonulunk. . . eccer a századosurat felvezényelték a Honvédelmi Minisztériumba, s ingemet a százados ur felvezényelt szintén oda, mint telefonisztát. S ugy se hagyott el magától! Nahát ott jó dolgom vót kérem, me jöttek urak, valamejik hadnagy fija vagy főhadnagy fija a fronton vót, csak tutta megmondani a tábori posta számot, s az ezredszámot, aszontuk, hogy jöjjön este hétórakor, me este hétórakor a tiszturak vacsorára vótak, s nem féltünk, hogy valméik reánk jön. Akkor felhivtuk kérem, s oda at-