Forrai Ibolya szerk: Néprajzi Közlemények 22. évfolyam (Budapest, 1979)

dos ur. Aszmonygya, béke időbe ami vót, az eltelt, most háborúba vagyunk s közös érdekér harcolunk. Megértette?! Megértettem százados ur. Aszonygya, mától kezdve a Küsmödit s a Mezeit terepkutatónak kijelölni nem szabad. Megértette? ! Megértettem száfeados ur. No, erre, lóra! Kardot ráncs ! Markolat szijakot felvenni! Mikor kiszólt a százados ur, hogy irány! utánnam ! akkor mintha egy kéve zsúpot meggyújtottak vóna, elejünkbe tiszta ekrazit tüzet attak. Kor aszonygya, raj ! roham ! Akkor kérem három lépés távolságra egymástól, az vót a rajmenet, rajbeosztás. Vágtába mentünk be. Ekkor kaptam az orromra, hogy a láncsával leszakította a kozák. Ekkor ott verekettünk, a kozákok megfordultak, s menekülni! mi utánnok, üldöztük legalább három kilómetret. Osztán eccer a kürtös fojta a gyülekezőt. Osztán ugy tértünk vissza. No, osztán megsebesültem, meg én! Lóháton visszajöttem !, sa gyengélkedőbe osztán röktön attak két pohár konyakot, s visszakötték, s azon az éjjel, igy a köségekből ki vótak üres szekerek rendelve, hogy a sebesülteket tuggyák szálitani. Hát felültettek vaj haton egy szekérre, még éccaka feldőltünk, bevitt a Kamjonkai állomásra s fel a vonatba s reggelre megérkeztünk Lembergbe. Osztán Lembergbe varrták vissza az orromat. Elég az hozza, hogy egy napig vótunk Lembergbe, de Lemberget már ostromolni kezték, az ellenség nyomult neki Lembergnek, s minköt a sebesülteket menekítették onnan. Hát villamosokkal s mivel, hogy lehetett, hát menekítettek. Lementem én is, felültem egy villamosra s kivittek az állomásra. Az állomáson felvagonéroztak, de a vonat, éjcaka vót, csak egy kicsit ment puffogás nélkül s megint megállott. Megint ment, puffogás nélkül s újra megállott. Hát féltünk, hogy elfognak, de osztán eccer megindult teljes sebességgel s behosztak Magyarországra, Magyarországon elkerültem a Szent Gellért kórházba, ott gyógyultam ki, és kaptam tizennégynapi szabadságot, s hazamentem. Éccaka vót, . .. amikor megérkeztem a ditrói állomásra. Retesnyát amikor elhagytuk, jöttek haza, me szombat este, munkások, s azok kínáltak engemet itallal, mitöbbafféle, hát be nem rúgtam, de jó kedvembe vótam. Kiszálltam a ditrói állomáson s körülnéztem, mondom. Istenem még haza segítettél a szülőföldemre. Hát danolni kesztem, akkor, egy komám a hangomról megismert, este a tizenegyórás vonattal érkeztem meg Ditróba, hangomról megösmert s kijött a kapun az útra. Aszmonygya, maga e komám, mondom én vagyok. Aszonygya, jöjjön bé egy kicsit, mert csak kettőt szóllok. Ojan rossz érzés fogott el. Bemenyek, s no aszonygya, az Isten hazahozta, s mondom haza. Aszonygya* egyedül ne mennyen haza, mer egy csöndörőrmester ott van. Ez a csendőrőrmester feleségemnek lánykorába udvarolt, de a két