Forrai Ibolya szerk: Néprajzi Közlemények 22. évfolyam (Budapest, 1979)

aszt a leant, mejjiket nekem Boriska néném ajált, s eljöttek a táncba. Én táncrendező vótam s, mikor jött be, hát láttam, hogy egy gyönyörű teremtés. Nagyon szép leán! Hát az Anti nem tudott táncolni, csak a csárdást, éppe csárdást muzsikáltak, mikor a csárdásnak vége vót, akkor szünet vót, s a legények elmentek a kocsmába, de én nem mentem, mondom a muzsikásnak, huzz egy németest. A muzsikás kezdett muzsikálni egy németest s felvet­tem én aszt a lánt, kit nekem ajáltak, mondom, hát szerettem vó­na én el szóllani magának, mondom de má lecsúsztam. Aszmony­gya, nem késő, ha akarok, mer ő nem igen szereti aszt a legényt, erőltetik, hát nincs amit csinájjon. Ez vót vasárnap, én ekkor al­kalmazva vótam egy faragottfa raktárba. A fuvarok horták az er­dőről a faragottfát, és a fuvarokat átvenni. Este elmentem a rak­tároshoz s montam, hogy né, hónap nekem Remetén egy kicsit dol­gom vóna, s aszonygya hát reggel az irodába füccsek be, Fülöp Álozsit aszonygya bizzam meg, amig én haza jövök, hogy ha fuva­rok jönnek, vegye át. Felőtöztem innapiason és elmentem átal Bo­riska nénémhez. Boriska nénémnek montam, hogy már ősmerem a leánt, amejiket maga ajált, hát nagyon szép leán, s én elvenném. Fel is őtözött, - de havazott! ugy mindha tőtötték vóna. Felmen­tünk, három kilómetret, ahol laktak, szárközepig érő hóba töret­tünk fel. Ahogy fölmentünk, minnyá a lány húzta le a kabát, kipaH­ta, széket, leültettek hát röviden beszélgettünk s mondom, hogy én mér mentem, hogy én megkérném a lányokat. Aszonygya, hát egy kicsit késő, me má ki vannak hirdetve. Mondom, tudom. Aszony­gya, a leán, Édesapám, én Bálinthoz menyek! ! Hát jó fiam. Mon­dom vagyont ne keressenek, itt vagyok engem nézzenek meg, s ide­aggyák, elveszem, s ha nem aggyák, nincs semmi baj. Tehát, ide­igérték, a lány kiment, még azon a nap s a papnál a hirdetést lefi­zette. No! Ekkor kérem, mü jelentkesztünk, be attuk a hirdetést, megnősültem ezerkilenccáztizenkét év február tizenkettődikén. Nagy lakodalom vót. Boldogok vótunk, de amejen szép vót, éppen gonosz vót. Ha a gyeplőt tágan engettem, akkor a fejem tetejin akart járni, ha rövidre fogtam, akkor elhagyott. Igy telt az idő két évig. Közbe elszegőttem Gyergyótőlgyesre gyorskocsi mellé, há­rom nagy lóval kellett járjak, három óra alatt ditrói központtól, a ditrói állomástól a tölgyesi központig kellett hajtani. Jó fizetésem vót, száz korona havi fizetés, fa, lakás, világitás, s még száz korona borravaló került, ugy, hogy havonta kétszáz korona jött össze, s ez nagyot jelentett, abba az időbe. Ott voltam hat hóna­pig, akkor kitört Magyarország és Jugoszlávia között a háború. Ugy, hogy kihirdették az általános mozgósitást, nekünk haza kel­lett menni. Haza kötöztettem a feleségemet, hattam neki két fiatal

Next

/
Thumbnails
Contents