Forrai Ibolya szerk: Néprajzi Közlemények 22. évfolyam (Budapest, 1979)

tehenet, hagytam uj szekeret, hagytam disznót, hagytam három zsák lisztet, hagytam hatszáz korona pénzt, abba az időbe nagy pénz vót. Én berukkultam katonának. . . De má most visszatérek, amikor elsőgyakorlatot a katonaságnál tettem le, a tábornok kijött, minket tartalékosokat behivtak, és szemlét tartott a nagy gyakorló réten. A tábornok ur kiatta a parancsot, hogy a tartalékosokat le kell szerelni és haza kell bocsájtani. Göncöl János, egy nagy, magas ember vót. Diszruhába voltunk őtözve, ahogy ült fel a nyeregbe, a mentéjinek a vitéz kötéssé a málhatáska csatijába megakatt, és leszakatt, ott lent csüngött. Amikor minket, a ruházatot vizsgálták, az istálló előtt lovon ültünk, akkor a karjával eltakarta, hogy az őrmester nem látta meg, s igy kijött a gyakorlórétre, de mikor a tábornok ur jött, a tábornok ur meglátta, és aszt monta, a százados urnák, hogy százados ur! a leginységet felbomlott zsinórral diszbe minek vonicscsák ki? A százados ur megrestelte magát, és elővette az őrmestert. Bevonultunk és az őrmester, amikor a pucolásnak, a csutakolásnak vége vót, következett az itatás. A zörmester nem vette észre, hogy mi Mezei Györggyel együtt a fal mellett vagyunk a lovak mellett, pitli már nem volt több szennyes, Göncöl, amit felvett, pitlit, e vót az utolsó pitli. Az őrmester aszt hitte, hogy nincs senki az istálóba, vett egy lapátnyelet, s egy ló mellé Göncölt beverte, ugy megverte, hogy ojan vót a teste, mint a kékposztó. Göncöl megszökött s minket leszereltek. Hazamentünk, két hét múlva kaptam én is egy idézést a járásbírósághoz s Mezei György is. Az idézőre az vót irva, hogy katona ügyben. Hát mi lehet ez? Felmentünk a bírósághoz, s a járásbiró aszt mongya, hogy igazat vájjanak, mert meg kell esküdni, egy bajtársokról van szó. Nahát, elmontuk, hogy hogy történt, a vallamást a bíróság lekütte a hadbirósághoz, mer hadbíróság szállott ki, és az őrmester kapott háromszoros rangfokozatot és harmincnapi eggyest. De, mikor kitört a háború, akkor a rangját újra visszakapta. Hát minket a legelső menetbe kiválasztott, hát mondom Mezei Györgynek, hogy Na György, e minket elteszen lábalól. Aszt mongya, hát nagyon kell vigyázzunk, me ez most jön velünk, s ez addig cuhász, amíg münköt elpusztít. Kimegyünk a harctérre és mindenütt engemet és Mezei Györgyöt jelölt ki terepkutatóknak. Terepkutató aszt jelentette, hogy a csapat előtt száz lépésre keU menni. Nahát a határszéli! rohamnál kijelölt terepkutatónak, ennek a csatának vége lett, hát Gyárfás tartalékos főhadnagy vezetése alatt elkőltek minket, tíz lovast, tizenegyedik vót a főhadnagy ur, Tarnapól felé, az ellenséget felderíteni. Ahogy mentünk Tarnapólba, kösségekbe mentünk keresztül, minden udvarra lovagoltam bé, s aszt mongya a