Forrai Ibolya szerk: Néprajzi Közlemények 22. évfolyam (Budapest, 1979)

átkiáltott, Károj! Akkor Károj még nem vót lefeküve, kiszalatt s ragadott egy hálónyelet s a legényeket elzavarta. Bejött, s aszt monta a zannyának, hogy anyám a legént nem kell elengedni, me lesik. Mondom, hát én nem félek, nálam van revórver. Aszonygya, ha maga meglövi, valamejiket, úgyis magának a baj, s ha megverik úgyis magának a baj. Itt jó hejt van, s reggel szépen elmegy haza, s akkor nem tűnődünk, hogy valami találta. Igen, de a legénnek este tizenegyórakor otthon kellett lenni, hanem oda nem bé a házba! A zóra ütte a felet is elütte az óra a tizeneggyet, nincs a legény. Elütte a fél tizenkettőt. Vót nekem egy kétoknáju tiszafa furujám, kitűnően jáccottam réta, apám monta, hogy tedd le aszt a tüzrevaló furuját, me elárulod magodat, hogy hói jársz, hát nem fogattam szót, vittem én magammal a furuját, mikor a vasutátjárón átmentem, a furujába belefújtam, tutta a lány, hogy megyek. Nahát elütte a féltizenkettőt, de nincsen a legény. Aszonygya apám, anyámnak, megmontam, hogy ne vigye aszt a furuját, elárulta magát s valahol megütték. Hát aszonygya édesanyám, ne nyugtalankoggyék, hát ha valahol . . . legényekkel társalognak. Elütte a tizenkettőt: na aszonygya, eszt soha se tette. Amikor elmentem vizitbe, megkérdezte, hovamész? ! Ha valami baj van, hol kereslek? Meg kellett mondani. Apám felöltözött, s odáig jött. Remetére. Koppantanak az ajtón, félegy lehetett, aszt kérdezte a leánnak az annya, kicsida? S aszonygya, én vagyok Bálintnak az apja. Beengette, s akkor én felültem, me nem vetkeztem le, csak a csizsmákot húztam le. Ü aszonygya, legény, hát ez mijén szokás? ! Aszonta a lánynak az apja, nézze nehogy asziggye, hogy nem tudom mijen háztájnál jár, csak igy és igy történt, s nem engettük el, nehogy valami baj legyen. Értem. No! jere, mennyünk haza. Haza mentünk, szombaton éjca<a vót, nekem az uton nem mondott semmit. Másnap reggel vasárnap vót, felkeltem felöltöztünk, reggeliztem s akkor aszt monta apám, Bálint tudod e mit tanácsolok neked? Katonaságot kitőtötted. Idáig semmi bajt a fejemre nem hoztál. S nősülj meg! A csavargásnak vége legyen s ingemet rebegésbe ne tares. Hát neki attam magamot, hogy megnősülök. Délután, nappal átmentem leán kérni. A leánt ide is Ígérték, csak várjak húsvétig. Az apja amig haza jön, s még a leánt készíteni kell. Ekközbe, Remetén vót nekem egy nagynéném, Borisnéni, átal jött és szerzett nekem leánt. Buzapál János leányát. Aszonygya, jó gazdaembernek a gyermeke s azután hozománt is kapsz. A lány engem ösmert, de én a lányt nem ösmertem, hát nem töröttem vele, me én aszt tartottam, hogy, nem az a szép, ami szép, ki mit szeret, az a szép! Hát elég a hozza, hogy nem törődtem sokot vele. Tehát tőllünk a negyedik házba lakott Csiki Antal, az kikérte