Forrai Ibolya szerk: Néprajzi Közlemények 22. évfolyam (Budapest, 1979)
rajta- ez a Május hozsot már a vetésen, mer a buzsák már it is veszőbe mutatkozot; a szőlőket is májusba mecsetük jobadán, mer mindég lágy vót. A nagyapám meghalt 1932 Julius 9-ikén; az apám eset a harctéren 1914-ben; ekor én vezetem a naplót, én születem 1909 augusztus 19-én. Junius is beköszönt szép nyári idővel, eső nem sok vót, a vetés elég szépen mutatkozott, csakhogy olyan hőség vót, hogy alig lehetet álni, ez folytata végig. Julius is beköszönt ugyanojan hőségei, mint június, a főd ojan száraz vót, hogy nem tudtuk szántani, a vetést is meglepte a rozsda, nem let bene szem, sok részit le is kaszálták takarmánynak. 10-13-ikán kezdték az aratást, 15-én hozáfogot esni, az eső nagy zivatarai jöt. akor mán a zaboknak is töb részi fel vót gyütve, a vontatókat a szél s*zéjel hányta, utána nagy dörgés, vilámlás lett, ojan jegek estek, akár egy galambtojás, az életből, ami kis szem vót, több nejen kiverte; a réti oldalon, ami még takaratlan vót, alig lehetet le takarni ugy öszetörte; a kukoricát is összetörte, a szőlőbe is sok kárt tet. Augusztus is beköszöntöt szép nyári idővel, termés nem sok vót, egy hold főd három-négy magot adot. vót ojan buza, aki a magját is alig adta meg, árpa 6-7 magot adot. szeptember is szép idővel kezdte, folytata végig. Október is elég szépen kezdte, vót egy kevés eső is, de utána jó idő vót. 10-ikén már a kukoricákat is megtörtük, kukorica vót sok, egy köblös földön 3-4 szekér kukorica vót - de nem vót árpa, hárompengő vót 1 mázsa csöves, morzsolva 5-6 pengőt adtak érte. a szüretet is 10-ikén kezdtük, a selevölgyén igen szép termés vót, nekem is let öt hordó borom. November is igen szép őszi idővel kezdte, a föld is megázot; igen jó szántás vót, mink is kiszántotuk tavasz alá, mivel nem maradt csak kukoricának való szántatlan, ojan jó idő vót, hogy odailet vóna nyárnak is, igy folytata végig. December is beköszönt szép idővel, fagy nem vót egész 10-ikéig, dereka táján eset egy kevés hó, de az is elment, még karácsony hetin is lehetet szántani, akinek vót. 1933 Január is igy kezdte, ami kevés hó esett, másnapra el is ment. 19-ikén fújni kezdett a szél, eset egy kis hó is, de mind elhordta, olyan nagy hideg vót, alig lehetet álni . . . (Több lap hiányzik az eredeti kéziratból. ) ... de csak Pál napjáig tartott, Pál napjától megint jó idő volt egész Január végéig. Február is beköszöntött szép idővel, a trágyát megkezdtük hordani, de csak egy pár napig lehetett, s akkor is csak délelőtt, mert délutánra már nagyon felolvadt a fagy.