Forrai Ibolya szerk: Néprajzi Közlemények 22. évfolyam (Budapest, 1979)

Ezt még édesapám irta. O irt többet is, de a háború hősei­nek, illetve nyerteseinek biztosan nem tetszett és kitépték. Ezt az egy lapot amelyen e pár sor volt is, eldobva találtam meg és ide beirtam e pár sort. Édesapámnak sok a dolga, neki nincs ideje ir­ni, ezért én Gyüker Erzsébet, aki 1932 augusztus 7-én születtem, elhatároztam, hogy ha már hiányos is e könyv, én ahogy a régiekre emlékszem, azt ugy irom le, ha pedig eljutok a máig, majd rend­szeresebben folytatom tovább. 1938-ból emlékszem, hogy kitört a háború, hogy hol, azt már nem tudom biztosan, de mintha Csehországba lett volna. Arra is emlékszem, hogy nagyon sok lengyel menekült volt Magyaror­szágon. Ekkor voltam én első elemista. A háború és harc heve ugy látszik nagyon hevitette a többi nép vérét is, mert mind jobban és jobban terjedt. Nálunk a kormányzó Horthy Miklós, illetve nagybá­nyai vitéz Horthy Miklós volt. A háború pontjaira nem emlékszem, hiszen kis gyerek lévén nem nagyon érdekelt. A gazdasági ténye­zőkre és termésekre még ugy sem., 1940-ben tudom nagyon nagy árviz volt. Állatokat, embere­ket, házakat, istállókat és még nagyon sok mindent hozott. Nálunk egészen a csűr sarkáig feljött. Édesapámék elmentek megnézni a Gátszöghöz és mikor odaértek, akkor csapott ki a Hernád a medré­ből és olyan gyorsan jött, hogy nagyon és mindig szaladniok kel­lett, mert mindig a sarkukban volt a viz. A szigetbe meg 4 ember az egyik fűzfára szorult és már egyáltalán nem lehetett nekik le­jönni. A katonák mentek értük mentőcsónakkal és ugy menekültek meg. 1942-ben mentem első gimnáziumba. Akkor még nagyon könnyű volt az iskoláztatás, Miskolcon voltam bentlakó egy refor­mátus papéknál, Mikes Gézáéknál, az év vége felé. Az év elején pedig Hejőcsabán laktam Kiss Barna bácsiékkal. 1944 augusztus 9-én édesapám behivót kapott. Miskolcra kellett bevonulnia. Később Hejőcsabára, majd Arnótra vitték őket. Hejőcsabán parancsot és felszerelést kaptak bunker ásáshoz, mely szerint gyalog Nagytornyára mentek és itt, mint munkaszolgálato­sok védőárkokat ástak. Idehaza is, de az egész Magyarországon is napokon és éjjeleken keresztül állandóan orosz és angol gépek jöt­tek, mentek, bombáztak. Nagy bombázást kapott Miskolc is egy éj­jel. Különösen a rendező pályaudvar. Ekkor igaz még édesapám is idehaza volt. De mikor ők elmentek is, állandóan folytatódtak a be repülések és bombázások. Az ellenség állandóan jött beljebb, illet­ve csak jött volna beljebb, de a Kárpátoknál elakadt. Ott nagyon

Next

/
Thumbnails
Contents