Forrai Ibolya szerk.: Néprajzi Közlemények 21. évfolyam (Budapest, 1977)
Csonka Mihály önéletrajza (részletek)
egy rokon - apám nővérének a fia, ugy hivták Orbán István, az ángyom apjával testvér volt az apja, igy kétszeres rokon volt - , ezt alkalmazták azután ide oda, hol kanász, hol más, olyan mindenes volt, nálunk is töbször volt ott, nálam három négy ével idősebb. Egyszer eltalálta, hogy menjünk el Kiskörösre meg nézni a Petőfi Sándor szülőházát; 30 kilóméter halashoz, Vadkert közbe esik. egy Vasárnap regei aztán elmentünk az álomásra halasra, de pénzünk kevés volt és ugy terveztük, hogy Pirtóig, esetleg Vadkertig vonattal megyünk, kiszámitottuk az útiköltséget, hogy hogy futja, oda is, vissza is, de még pénzünk maradjon zsemlére vagy sós kalácsra, mert vinni nem vittünk enivalót. No aztán meg váltotuk a jegyeket Vadkertig, tiz tiz krajcár lett volna fejenként. Oda érünk aztán vadkertre, ugy lehetett nyolc óra felé, no most gyerünk gyalog kiskörösre; vadkerthez tiz kilóméter, tehát tizkilómétert tettünk meg öt krajcárért, mindegy fiatalok voltunk. Oda is értünk,ugy közel délfelé, kérdeztük aztán hol az a ház, ahol Petőfi született, meg is találtuk, egy kis nádtetős paraszt ház volt, ez 1890-be volt. Akkor voltunk először kiskörösön, azután bizony sokszor elkelett menni vásározni, jószágot árulni. Visza már azután vonatai jöttünk, ilyen sutyók voltunk mi. Eben az évben ugy tetszet, mintha egy kicsit össze szedtük volna magunkat, dinyéből, miegymásból pénzre tettünk szert, ugy hogy a gerenda tetején hevert három-négyszáz forint. Egyszer a bátyám (jókor jött): adjanak neki háromszáz forintot őszig, majd eladják a pujkákat, mi egymást, mindjárt oda is adták a szüleim, még maradt is pénzünk, hogy az se legyen, gyerünk el szabadkára, vásárra,venni egy tehenet, elis mentünk mind hárman, vonattal 50 kr fejenként, vettünk is egy kis rosz fias tehenet, majd meg javul nálunk őszig, volt ott aztán több halasi ember is, egy Földvári Sándor nevü, ott volt a felesége is, azok is tehenet vettek, igy azokkal ösze vertük a mienket és ugy hajtottuk őket. apám, anyám vonattal jött visza, én meg ezzel a házas páral útnak vettük magunkat. Szabadka ötven kilóméter halashoz, körülbelül délelőtt tiz óra volt, mikor elindultunk, ugy augusztus dereka táján még elég hoszu a nap és meleg volt. A Földvári bácsi tudta jól az utat, ő sokszor meg járta, mert ő is olyan kupec forma volt. hajtogatuk aztán a teheneket szép lassan, hogy a borjuk eine fáradjanak. Átt Kelebián, tompán, kisszálláson, gőbőlyjáráson keresztül. Bizony mikora én kiértem a tanyára ugy éjfél tájon volt az idő, elis fáradtam én is, de a burjut is már noszogatni kelett. Telt mult az idő, azt vettem észre, hogy tizenöt éves lettem, kijártam az ismétlő iskolát is, tehát meg szabadultam az iskolától.
