Forrai Ibolya szerk.: Néprajzi Közlemények 21. évfolyam (Budapest, 1977)

Csonka Mihály önéletrajza (részletek)

itt egy verset leirok: Azt mondja Nem ül kevéjebben a huszár a lovon Mint a kis béres a vendég oldalakon Behordja a szénát gazda pallására Üres szekerével ballag a tanyára Hat címeres ökör sétál a szekéréi Legelöl a hajszás nagy csengetyüjével Nagy csengetyüjének oly hangos a szava Harangnak illenék holmi kis faluba Kiáltja a kis béres cselő csákó cselő A szekérből a nagy ustort veszi elő Kétöles a nyele három a kötele Irgalmatlanul elkezd pattogtatni vele. Valószínű a negyedik iskolába tanultam, nem emlékszem pontosan, régen volt. Most már én vettem át a gujás mesterséget, azt nem fogadtunk, csak béres volt és szolgáló, de csak nyáron volt. Nyári időben az volt a szokás, hogy a gujás kint aludt az akol kapuba. Volt nagy szinalja, rosz idő esetén oda húzódtak a marhák, tehát én is ott aludtam a kapuba, volt ott kunyhó is, de jobb volt a szabadég alatt aludni, előbb már vettek egy uj szűrt, nyolc írtért, ezt alul vettem, tetejébe egy hitvány subát, volt egy régi mázsa rud, jó méter hoszu, az volt a kezebeli, ha valaki meg támadna. Egyszer aztán éjei azt veszem észre, hogy ember ott fekszik melettem. mit akar - kérdem tőlle. aszt mondja - mere kell menni Pirtóra, a Csonka István ahol lakik. - hát ez az én bátyám, tudom - mondja ő, de elfáradt, pihenni szeretne, adjak neki takarót, ő is lefekszik ott melém. Én nem adok sémit, menjen tovább, elis ment aztán, de nekem gyanús volt. mindjárt én szedem össze a butyromat, be megyek közel a tanyához, ott aztán elhejezkedek egy fatövébe és figyelek az akol felé, nem is sokára jönám visza a pasas oda, ahol előbb feküdtem, felismertem, mert gatyába volt, fehérlett a sötétbe, később aztán elment. Reggel aztán mondom a szüleimnek és a béresnek, az meg a lovak melett aludt mesze a tanyától, jó markos legény volt, mondta, mért nem szóltam neki mindjárt, majd elláta volna ő a baját az ipsének. Később meg is tudtam kivolt, a szomszédunk gujása volt, mert'azelőtt is már láttam, de azután is találkoztam vele, töbször aztán nem lett szokás az akol-hoz járni aludni. Télen azután mindig faragtam, ha ráértem valami szerszám félét, a mi előadta magát, az akol szin volt a mühejem, ott dolgoz-