Forrai Ibolya, Dr. Szolnoky Lajos szerk: Néprajzi Közlemények 20. évfolyam (Budapest)

XI. GÉMES ESZTER - Balástya (Csongrád m.)

előtt le áztatták és ebből csinálták a kovászt. Cipó élesztő: az anya tésztából szakítottak egy kilónyi tésztát, cipónak gömbölyítették, a kuckóba papíron meg kelt, ujnyira széjjel folyt, ott meg is száradt. Sütés előtt falatokra tördelve ásztatták le, ezzel csinálták a kovászt. Erre szokták mondani mikor valaki igy tesz: "Egy a kuckó a kemecével!" De bizony nem egy az! Mert a kemencébe meg sül a kenyér, de a kuckóba nem! A komló: sör élesztőből és komló-virágból van. Ezzel hajtattak két három kiló lisztből kovászt. Aszt feldörzsölték tiszta buza korpával, két három hónapra valót is el készitettek. Aszt pogácsának ki szaggatták, meggys záritón (fűzfa vesszőből kötött alacsony oldalú lapos kosár) el tapiskolva megszárították, nagy fehér tiszta zacskóba tették és sütéskor vettek ki amenyi kellett. Minden kovászt szűrtek sütéskor, de főleg a komlót, mert a tiszta-buza léhája végett. Minden kovászt ősszel és tavasszal frisitettek. Tavasszal zöld buza harmattal, ősszel bor-habbal. Egyébként borhabbal kitűnő pogácsát lehet sütni. Csak egy kissé barnább a tészta, mint élesztővel. Meg kell várni, mig a bor, vagyis a must ki hányja az első piszkos habot, ugy két nap múlva, akkor kell a tisztájából szedni. Akkor is elő fordult, hogy a kenyér hibás lett, elvált, vagy szallonás lett, vagy keletlen maradt. Össze érni sem érhettek össze, mert minden kenyérnek meg volt a helye a kemencébe. Melyik kosárból hol fér el a kenyér, ott mindennek passzolni kellett. Lisztet mérték, vizet, sót, krumplit, ott olyan pontosságnak kellett lenni, hogy hiba be ne csúszhasson. Még a kemence fenék szikrázását is meg kellett álapitani, ha húzgálták a fenéken a szén vonót, hogy hányja a szikrát. Ha mégis el romlott a kenyér, ahány evéskor szelt a gazda, anyiszor mondta: "Jaj ez a kinyer!" Nem kellett, hogy szidják a dagasztót, annak ez is elég volt. Szégyenébe bujt volna akár hova. Aszt mondták az öregebb emberek: Nem az a bün, ha a nő oda adja magát, hanem ha nem tud kinyeret sütni, mejaszt naponta néccö is elő vögyük, mög ha vendég gyün, hogy tögyük elébe? Még egyszer meg engedték, hogy süssön aki el rontotta, ha az sem sikerült, asztán másik sütött. Ennél nagyobb szégyen nem érhetett egy nőt. A sütő dolgoknak mindig egy helyük volt, dagasztást is mindig egy és ugyan azon helyen végezték. Leginkább szék-lábon, vagy valamilyen pricscses ágyon. Szentelt vizzel keresztet vetettek a kovászra, ugy fogtak a dagasztáshoz. Az ágy alkalmasabb volt a dagasztásra, mert a meleg vizzel tett kovász fel melegitette az ágyat és gyorsabban kelt a tészta. Vetés után a szakajtókat kiverték, a ruhákat ki rázták, a sütő-abrosszal egy csomóba kötötték, aszt másra nem használták, vagy a kamrába a búzás hombár fölötti deszkára, vagy a padlásra tették fel. A leirtak után lehet el képzelni, mennyire kellett vigyázni, hogy meg