Szolnoky Lajos szerk: Néprajzi Közlemények 19. évfolyam (Budapest)

XIII. L. PAPP ZSIGMOND - Dévaványa / Békés m./

Ahol a háziasszony vagy nagylány gondos volt, minden fűtés után bemázolta a kemence száját ( higitott marhaszarral, ami egy törött fazékban, vagy rossz lavórban mindig a katlanban készen állt), hogy ne hulljon le róla a tapasz, ne égjen el a tégla, ne töredezzen le, jól pászoljon az elöte. A sutban a padlásgerendába vert szögre felkötött tésztaszáritón száradt az alföldi parasztember mindennapi leveséhez való lebbencstészta. Alatta abrosz volt kifeszítve, szintén felkötve, hogy a száradó-töredező tészta abba hulljon. A torkán és a kemence tetején száradtak a husievesbe való tésztafélék: pántlikatészta, laskatészta, csigatészta, kockástészta, tarhonya. Szintén a torkán és a kemence tetején altatták télen a túrónak, tejfelnek való tejet. Közvetlen a sut előtt volt a legtöbbször a ruhafogas. Dévaványán a kemencekultusz az ötvenes évek elején ( a Rákosi-kultusz) idején indult rohamos hanyatlásnak, ki a házakból, A megváltozott életrend és életfelfogás miatt. Nem megfizethetetlen drága már senki számára a szén, fa, olaj, tüzelőanyagok. És nem sütnek már házi kenyeret. Pedig még a negyvenes évek végén is a ványai háziasszony, ha véletlenül pékkenyeret akart venni, előbb széjjel nézett, nem-e látják, hogy bemegy a pékhez. A vásárolt kenyeret pedig gondosan letakarta a kaskájában, meg ne lássák az uton. Szóval parasztembernek akár gazda, akár munkás volt, szégyen volt pékkenyeret enni. De bezzeg az ötvenes évek elei padláslesöprések miatti kenyérsorbaállások ezt a szemérmeskedést alapig lekoptatták. Az évtized végén már mindenki takaratlanul vitte, hadd lássák, milyen szép kenyeret vett a péktől. Ekkor már lett volna módjukban újra otthon sütni, de az olcsó kenyér nem kényszeritette rá őket. Eleinte sokan cserélték lisztért a kenyeret ( cserekenyér) , sokan pedig elkészítették otthon és csak kisütni vitték el a pékhez ( bérsütés) . Ma már ez is megszűnt. Mint már emiitettem, a megváltozott élet teszi. Ma már a falusi asszonyok se csupán háztartásbeliek. Hanem vállalati, üzemi dolgozók. Pedig még a negyvenes években is ugy mondták: "Üsse agyon magát a.z a s z ë gé ny e mbö r, aki nem tud "égy asszonyt eltartani. - Ma már jobban elbírna tartani akárki egy asszonyt. De megnőttek ám az igények! És a horizontok. Hát ezek lettek a kemencék vesztei. Ma már csak a tanyákon birják még magukat s egynéhány régi házb an, de itt a belterületen már nem fűtenek beléjük. Ezeket is csak azért nem dobta még ki óvatos gazdájuk: ki tudja, milyen világ jön még. 17. A szoba főbb bútordarabjai voltak: asztal, székek, zsámli, kanapé, ágy, sifon (ruhaszekrény), varrógép. A falon: óra, tükör, ruhafogas, c é r n a-tűt artó k, fényképek, képek.