Takács Lajos: Néprajzi Közlemények 18. évfolyam (Budapest, 1973)

Pusztainé, Madár Ilona: Szekérkészités és használat a székelyföldi Atyhán és az alföldi Sárrétudvariban

nem vette észre senki a hiányzó" fa gyökerét. Ez a faszerzési mód azonban a vizsgálható időszakban csupán alkalomszerű volt. A szekérnek való fát csakúgy, mint az egyéb célra valót jobbára a község 16 km-re fekvő erdejéből nyerték az atyhaiak. A szekér alkatrészeinek szánt fát sokféle szempont figyelembevételével válogatták és vágták ki. 1. Az egyik fontos követelmény, hogy északi oldalon nőtt, északos legyen, mert az nem szálas

, hanem gyapottas. rt

olyan mint a kóc".^ Igénybevételnél kevésbé reped. A falu mellett a Hegyalja elnevezésű, északnyugati fekvésű hely volt az, ahol a legjobb szekérfát találták, csakhogy ott kevés fa volt. 2. Egy másik el nem hanyagolható szabály szerint a fa törzsének csak a földhöz közel levő vége alkalmas a legjobban igénybevett szerkezeti elemek anyagául.^ Ilyenek: kerékfejek, a nyújtó derékszög felőli vége, tengelyek; a rud töve, kerékfentŐk, keréktalpak. 3. Vastagságra nézve ugy választják ki az egyes darabokat, hogy a belőlük tervezett alkatrészek metszeteinek átmérőjét, ill. átlóját 10-12 cm-rel meghaladja az élő fa átmérője, mert a külső 5-6 cm-es réteg puha, könnyen omlik, kevésbé tartós.^ A fa átmérője igy többé-kevésbé meghatározott, vastagabb sem lehet, mert a keréktalpat és kerékfentőt kivéve soha nem készültek ezek az elemek hasított fából. 4. A fát télen jó kivágni, decemberben, vagy januárban, még akkor benne van a fában a mezgéje''' /a nedve/, hó nap szak szerint holdtöltekor, mert akkor nem eszi meg a szu, és szerszámfának tartósabb.^ 5. Legfontosabb kiválasztási szempont a fa fajtája. Az egyes elemek készítésénél a legmegfelelőbbnek