Takács Lajos: Néprajzi Közlemények 18. évfolyam (Budapest, 1973)

Pusztainé, Madár Ilona: Szekérkészités és használat a székelyföldi Atyhán és az alföldi Sárrétudvariban

tartott fajtától a leggyengébbig számos fafajtát használnak. A következő táblázatban bemutatjuk a szekér alkatrészeit az alapul szolgáló fafajtákkal együtt. /Lásd 89. lapon./ A szekéralkatrésznek szánt fát otthon a készítendő elemek igénybevételének figyelembevételével tárolták, ill. készítették elő. A kerékfejnek, tengelynek, nyújtónak, ágasnak való fát kinagyolták /nagyjából kifaragták/ bekenték tehéntrágyával, ugy tették árnyékos helyre, a csűrbe vagy az árnyék alá. Némelyek a nagyjából kifaragott kerékfejet elásták a trágyadomb alá. Az eplénv

. fer- gentyű. hasló

. éha /juha/ nagyjából kifaragva kerül a fent emiitett helyre. A küllőnek és talpnak való fának megfaragták a kérgét, hogy "meg ne berkosődjön

" /meg ne dohosodjon/ és felállítva tették a csűr sarkába, vagy az árnyék alá. A felállított fákat szorosan egymáshoz rakták, amelyik "horgas volt

" /meg volt hajolva/, azt kikötötték, kifeszítették, berakták a csűr falába, a rakófák közé, ha meg volt görbülve; súlyt helyeztek rá, hogy egyenesedjen ki. A rúdnak való fát a csűr falára akasztva szárították, hogy meg ne hajoljon. Arra mindegyik darab szárításánál vigyáztak, hogy megtartsa formáját, mert a rosszul szárított fa vetemedik /meghajlik/. így tartották az előkészített alkatrészeket 1 - 1,5 - 2 évig, azután feldolgozták. A régi, un. fakószekéren nem volt vasalás, itt az összeillesztéseket gúzzsal erősítették meg. Gúzsnak való fák: füz, mogyoró, nyír, komló, vadszőlő.