Takács Lajos: Néprajzi Közlemények 18. évfolyam (Budapest, 1973)

Pusztainé, Madár Ilona: Szekérkészités és használat a székelyföldi Atyhán és az alföldi Sárrétudvariban

érzékelhető a fejlődés. Ezenkívül ez a szekér még a vizsgálható időszakban is változott. Az atyhai földmivesember maga készítette részben napjainkban is maga készíti - szekerét. Itt megköszönöm az atyhaiak áldozatos segítőké szségét,ottlakőkét és Pestre származóttakét egyaránt, hogy időt és fáradságot nem kiméivé válaszoltak a kér3 désekre. A dolgozat szerkezete a következő: I. Szekér készítése. II. A szekér használata. III. A szekér gondozása, élettartama, értéke. I. A SZEm KÉSZÍTÉSE Blőmunkálat Az atyhai ember egész éven át járta az erdőt, mezőt. Nyáron földjét művelte a mezőben, az erdőn állatait legeltette, sózta, - sót vitt nekik. - Télen pedig vágta, hordta a fát, havasolt

, vagy trágyát hordott szántóföldjére. Határra való készülődéskor mindig vitt magával fejszét, hogy ha szekér-alkatrésznek vagy szerszámnak való alkalmas fát talál, kivághassa. Gyakran elöfordult,hogy egy-egy ferdén nőtt fatörzset jó magasan betakartak földdel, falevéllel, hogy más meg ne láthassa, jól megjegyezték a helyet maguknak, s mikor megnőtt a fa,kivágták. Lőcsnek, ágasnak jobbára ferdén nőtt fát használtak, és használnak ma is. Hogyha titokban vágták ki a fát, akkor a fatörzs mellett jó mólyen kikaparták a földet, a földszint alatt vágták el a fát, a lyukat falevéllel betakarták, a lombot messzire elhúzták, igy