Takács Lajos: Néprajzi Közlemények 18. évfolyam (Budapest, 1973)

Pusztainé, Madár Ilona: Szekérkészités és használat a székelyföldi Atyhán és az alföldi Sárrétudvariban

A_z__|_t_j_h_a_i__s_z_e_k^_r Székelyföldön, a Kisküküllő és a Korond vize völgyében van a Sóvidék. A Sóvidéken fekszik Atyha község* egy hegyoldalban, ezerkétszáz méter magasan a tengerszint felett. A feljegyzésekre^" szüleik elbeszéléséből emlékező öreg emberek szerint Atyha igen régi település, templomos faluként volt emlegetve. A község határában lévő Sgyházasdomb nevezetű földrajzi helynév, s az ott található középkori templommaradvány, valamint az a tény, hogy Atyha kilenc faluval határos egyházasfalu voltát bizonyitja. Atyha lakóinak száma az első háborúig 1500 körül volt, napjainkban 750. Mindnyájan székely magyarok. Az urbáriumuk szerint mindig szabad székelyek voltak.^ Az atyhaiak gazdálkodásában a növénytermesztés, az állattartás mellett igen jelentős szerepe volt egy sajátos formájú népi kereskedelemnek, mely csak Erdélyben volt szokásban, a szekerességnek. Mind a térszint adta nehezen járható utak, mind a hosszú távon való fuvarozás jól megszerkesztett szállitó alkalmatosságot igényelt. S ez az igény elvezetett a háromféle szekér kialakulásához. Legrégibbnek tartott szekér - minden bizonnyal az is, - a taliga

, más néven targonca

, ismét más néven ganézó-szekér

, amelyet nagy fajsúlyú teher szállítására használtak. A régiségi sorrendben a hordószekér a következő, szálasgabona és széna hordására alkalmazzák. A félvékás szekér lehet a legkésőbbi szekérfajta, itt ugyanis egynémely alkatrész kialakításán jól