Takács Lajos: Néprajzi Közlemények 18. évfolyam (Budapest, 1973)

Paládi-Kovács Attila: A magyar parasztság kerekes jármüveinek történeti és táji rendszerezéséhez

Brassó vidékén a kort

, kor

to s szekér ismeretes, amelybizonyára román közvetítéssel jutott a legkeletibb magyar csoportok nyelvébe,

1

"^* A történeti Magyarországon két terminus mutat nagyobb elterjedtséget. Északkeleten /Pelső-Tiszántul, Partium/ az ekhó

t, a Dél-Alföldön /Bácska, Bánság/ pedig a sátor

t.

sátoros szeker

et találjuk meg. Északon csak áruikat fuvarozó fazekasok, mészégetők, szénégetők használtak szekérfedelet, amit általában ekhó néven említenek. Szórvány-adatok szerint előfordul itt a bárka

, bárkaszekér

: s Hevesben a mult század közepén följegyezték a burcsik szót is a gyékényből, ponyvából készült kocsiernyő neveként.-^

5 Hasonlóan szórványos előfordulást mutat a boríték

, borí tott szekér

, gyékénye

sszekér megjelölés is. A napjainkban legismertebb, az irodalmi nyelvben is használt ekhó szó első előfordulását csak 1833-ból ismerjük. Magyar fejlemény, eredetileg valószínűleg a debreceni /és talán pataki/ diáknyelv kifejezése volt.

1

"^ A szekértetőnek jelenleg csupán két alapváltozatát tudjuk elkülöníteni. Az egyik, valószínűleg régibb forma emlékeztet egy hosszában kettészelt henger egyik felére, amelyet lapjával lefelé helyeznek el, s amelynek hosszanti peremei a két szekéroldal felső dorongját érintik, arra nehezednek. A tető faváza félkör1*57 alakban meghajlított kávákra épül. Ez a forma egész Erdélyben elterjedtnek mondható, s ezt használták az északi hegyvidék fazekas, mészégető, szénégető falvai is. A másik tipus főleg Debrecen vidékén ismeretes. Ez az előbbinél lényegesen szellősebb. A szekér négy sarkára állitott falábak tartanak egy alig domborodó, falécből készült rácsozatot /neve koszorú/

, amire gyé-