Takács Lajos: Néprajzi Közlemények 18. évfolyam (Budapest, 1973)

Paládi-Kovács Attila: A magyar parasztság kerekes jármüveinek történeti és táji rendszerezéséhez

1/ Blől-hátul vasalt lőcs /rakonca hiányzik/, 2/ Elől-hátul csak rakonca, 3/ Elől rakonca, hátul merev lőcs /hágyi lőcs/ esetleg ritkábban elől-hátul merevített 1ŐC3, 4/ Elől rakonca, hátul vasalt lőcs, 5/ A lőcs vagy rakonca mellett elől és hátul keresztpánt is. Az első tipusről már megállapítottuk, hogy a magyar nyelvterületen uralkodó formának tekinthető. A Kisalföldön, Nyugat-Dunántúl túlnyomó részén, Dél-Szlovákiában a Csallóköztől keletnek Nógrádig, a Eörzsöny, Cserhát, Mátra vidékén, a Közép-Tisza-vidékén, Bácskában és Bánságban, Szatmárban kizárólagosnak is vehető, amig a 3-4. tipns recens előfordulására nincsenek adatok. A második, elől hátul rakoncás tipus kizárólagosnak csak a moldvai szórvány-magyarságnál mondható, ahol eddigi ismereteink szerint a lőcsös szekér nem használatos. Föld, trágya, homok, szén szállítására deszkás oldallal nemcsak fuvarosok, de parasztok is használják Magyarország egyes vidékein. Gyakran a lőcsös szekeret alakítják át rakoncás szekérré. A keleti-palóc vidéken /Heves, Gömör, Borsod/, s a Sajó-Hernád közötti területen általában kolesz

, helyenként baksa, ladik néven ismerik. A Felső-Tiszántulon vánku50

s szekér

nek nevezik. Szeged vidéki változatai bakity néven ismeretesek. Az alkalmilag használt rakoncás szekér a lőcsös szekér mellett szórványosan a Vértes, Gerecse vidékén és az Alföld egyes részein is feltűnik. Az elől rakoncás, hátul merev lőcsös /bágyi lőcs/ forma a Székelyföld mellett ismeretes a dél-erdélyi szórvány-magyarságnál is. Másik góca a Zempléni