Takács Lajos: Néprajzi Közlemények 18. évfolyam (Budapest, 1973)

Paládi-Kovács Attila: A magyar parasztság kerekes jármüveinek történeti és táji rendszerezéséhez

oldal teherbírása a rakoncas oldalét számottevően meghaladja. Genetikus szempontból vizsgálva a rakonca és a lőcs viszonyát, azt látjuk, hogy a rakonca megelőzte a lőcsöt, utóbbi alighanem a középkori Európa ujitása.^^ A lőcsös és a lőcs nélküli szekér európai elterjedtségével Nopcsa Ferenc foglalkozott. Térképet is közöl, amely azt tanúsítja, hogy a lőcs nélküli szekér egy viszonylag nem tul széles átmeneti sávban található a kétkerekű és négykerekű jármüvek elkülönülő területeinek határán. A lőcs nélküli szekér sávja Hollandiától dél felé a Rajna mentén halad, majd keletnek az Alpokon, a Száva-Dráva vidékén húzódik végig és Bulgáriában a Fekete-tenger partjáig ér. A lőcsös szekér viszont Nopcsa meghatározása szerint Württembergből, Szászországon és Magyarországon át Romániáig, Bulgária északi részeit és Poroszországig terjed.^ Bulgáriában a magyar lőcsös szekerekhez hasonlókat csak a Duna mellékén használnak, a Balkán-hegységtől délre a lőcs teljesen ismeretlen, azaz a rakoncás oldal a kizárólagos forrna.^ A lőcsös szekér elterjedtsége Moldva, Ukrajna és Oroszország területén alapos vizsgálatot érdemelne. A magyar nyelvterületen az emlékezettel elérhe tő időben mindenütt túlnyomórészt lőcsös szekereket használtak

. A lőcs magyarországi szerepét mutatja, hogy a kubikoskordét kivéve még a kétkerekű jármüveknek is nélkülözhetetlen alkatrésze volt. A lőcsös szekerek mellett azonban - vidékenként változó jelentőséggel a rakoncás szekerek is feltűrnek. A rakoncás és lőcsös kitámasztási mód nemcsak tájanként, koronként mutat ingadozást. Gyakran egy-egy falun belül is megfigyelhető keveredésük, egymás mellett élésük. A székelyeknél há-