Takács Lajos: Néprajzi Közlemények 18. évfolyam (Budapest, 1973)

Paládi-Kovács Attila: A magyar parasztság kerekes jármüveinek történeti és táji rendszerezéséhez

kiindulva félkörben a Káspi-tengerig halad, majd onnan az Altáj mentén Kina déli határáig húzódik ez a vonal. Ettől északra - azaz Kelet-Európa túlnyomó részéhen a két rud közé állitott egyes fogat, tőle nyugatra és délre az egy rud mellé állitott páros fogat van túlsúlyban.^ A kétrudu szekér recens geográfiai elterjedtsége mellett figyelmet érdemel jelentőségének időbeli ingadozása is. Gunda Béla széles etnológiai tájékozottsággal tette helyére a magyar kétrudu /ajonca/ szekér, korábban már művelődéstörténetileg megvilágított kérdésé t.^ Az ajonca szó szláv eredete nagyban valószínűsíti feltevését, miszerint ez a szekér-tipus a szláv népektől terjedt a szomszédos népek felé. Magyarországra lengyel-orosz területről kerülhettek he a kétrudu szekerek már a 14. század előtt. Gunda Béla feltevéséhez hozzáfűzzük, hogy nem egyszeri, hanem többszörös átvétellel kell számolnunk. Erre utal, hogy a régiségben szereplő aj onca szót Szinnyei táj szótárában hiába keressük. Nem találjuk a Néprajzi Atlasz anyagában sem. Ezzel szemben az erdélyi, moldvai magyarság karuca

. Jißr lubáj

. holuba néven ismeri. Nyilván újkori román, ukrán közvetítés révén. A magyar kétrudu szekér fogatolása - mint arra már Gunda Béla rámutatott - eltér a keleti-szlávokétól, mert a ló a két rud közé elhelyezett hámfánál fogva huz. Ez a megoldás a kétrudu szekér keleti-szláv területein ismeretlen. Parasztságunk viszont a nyakhámot, a kumet

et illetve az ivalakban meghajlított dugat, amely a ló feje fölött elhelyezve a szekér két rúdját kapcsolja össze, nem használja, nem ismeri.

72 A kétrudu szekér középkori elterjedtségét Magyarországon nehéz