Takács Lajos: Néprajzi Közlemények 18. évfolyam (Budapest, 1973)

Paládi-Kovács Attila: A magyar parasztság kerekes jármüveinek történeti és táji rendszerezéséhez

Az első és hátsó tengely összekötésének módozatait figyelembevéve Moszynski. K. a recens szláv népi kultúrában három alapvető szekértipust különített eh 1/ az egyszeri összeillesztősü /négy altípussal/ 2/ a kettős összeillesztésű 67 3/ a hármas összeillesztésük Az utóbbi kettő lényegesen kezdetlegesebb összekapcsolási mód, mint az első. A második típus esetében az első ós a hátsó tengely két rud segítségével, merev módon van összekötve, ezáltal a szekér nem nyújtható meg, hossza nem változtatható. Ilyen szekeret használtak Bosznia és Dalmácia egyes vidékein. A harmadik típust Bjelorussziában, Oroszországban és a volgai finn népek körében is leírták. E szekértipusnál az első és a hátsó tengely három rúddal van mereven,szilárdan összeerősitve. A szekér hosszának változtatására nincsen mód. Az egyetlen nyujtófával összekapcsolt, könnyen szétválasztható első ós hátsó taligából álló szekér tekinthető a legtökéletesebbnek. Ez a forma létrejöttét bizonyára nem egyetlen "elemi gondolat"-nak, hanem újítások sorozatának köszönheti. A magyar nyelvterületen ez újkori paraszti szekereknek csak az egy nyujtófás típusát ismerjük. Egyéként a szekérnek ez az összekapcsolási módja a legelterjedtebb: Észtországtól délre végig a nyugati-szláv népeknél, a Kárpát-medence népeinél, Románia területén, s a délszláv népeknél is csaknem kizárólagos helyzetben van.^ Ez a szekér típus összefüggő nagy területen ismeretes tehát, s a kezdetlegesebb 2-3. tipust csak e terület peremein, szórványosan lehet megtalálni. A magyar parasztszekerek osztályozása során Moszynski

. K. rendező elveit az anyag egységessége miatt