Takács Lajos: Néprajzi Közlemények 18. évfolyam (Budapest, 1973)

Paládi-Kovács Attila: A magyar parasztság kerekes jármüveinek történeti és táji rendszerezéséhez

ben 4000 éves kocsimodellt találtak /Budakalász/, s a megélénkülő régészeti kutatások uj megvilágításba helyezték a négykerekű szekerek közép-európai múltját.*** A rézkori, vaskori, népvándorláskori leletek és a négykerekű jármüvek récens elterjedtsége közötti hosszú idő természetesen számtalan kérdést vet fel, melyekre itt nem térhetünk ki. Beérjük annak ismételt leszögezésével, hogy a magyarok már a középkorban is előnyben részesítették a négykerekű kocsit, a kétkerekű bigával,"Kun László szekerével" szemben,, A taliga

, a kordé az újkori magyar parasztság előtt is a szegénység jele volt. Népünk körében a taligás fogatnak sohasem lehetett a szekérhez fogható becse. A négykerekű jármüvek osztályozása több módon is elképzelhető. Hasznosnak látszik az alépítmény szerinti felosztás, mert a jármüfélék alapkonstrukciójáró], eredetéről a legtöbb ismeretet nyújthatja. A szekér alapeszméjét Györffy a következőképpen magyarázza: "A négykerekű szekér a kétkerekűből fejlődött olyanformán, hogy az elülső talyiga tengelyéhez egy második talyiga rúdját akasztották. Ez a kettős szerkezet egyszerűbb parasztszekereinken ma is felismerhető, sőt a 'nyújtó' kikapcsolásával a szekér ma is két talyigára bontható." Birket-Smith

. K. szerint is elképzelhető a szekér létrejötte két taliga összekapcsolásával ugy, hogy a hátsó taligának a kocsitest alatti rúdja átalakult a két tengelyt összekötő gerendává. Ilyen kocsi Közép-Európában mindenfelé ismeretes. Rögtön utal azonban arra, hogy Dél-Európában, Indiában, Kinában olyan négykerekű jármüvek ismeretesek, amelyek tengelyeit nem köti össze egymással egy vagy több hosszanti gerenda a kocsiszekrény alatt.