Takács Lajos: Néprajzi Közlemények 18. évfolyam (Budapest, 1973)

Pusztainé, Madár Ilona: Szekérkészités és használat a székelyföldi Atyhán és az alföldi Sárrétudvariban

gúzst csak frissen használhatták, elraktározni nem lehetett. De ha a mogyoró fiatal hajtását térdükön vigyázva megtördelték, utána az óvatosan lehúzott kérget a szükséges formára meghajtogatták, el is rakhatták, mikor szükség volt rá elővehettek, s vizbe áztatva, hajlékony, SZÍVÓS kötőanyagul szolgált, A nyirfa hajtásának kérgét láng felett melegítve szedték le és hajtogatták össze, "ugy hajlott, mint a gumi", utána a mogyorókéreghez hasonlóan volt raktározható és felhasználható. A szegelések, csapoláso^, galagonya-, kökényes tövisbokor kinövéseiből, valamint fiatal szil-, csere- és gyertyánfa ágaiból készültek. A századforduló után fokozatosan áttértek a szekér vasalására, egyre több guzskötésjfacsap és faszeg helyébe került vaskarika, ill. cigányszeg. Az előbb emiitett kerékvasalást öt-hat évnyi késéssel követte a tengelyvasalás, vele egy időben kapott perselyezést a keréktorok

. Atyhában a szekér vasalásának kezdetén nem volt kovács, cigányok jártak szekeret vasalni, magukkal hozták az előkészített alkatrészeket. Egyedül jártak, a gazda volt segítségül a munkánál.^ Az ágasokat vesszőkötéssel rögzítették a nyújtóhoz, ezt az összeerősitési módot azonban nem lehet pontosan leirni, mert a ma élő emberek csak hallomásból tudják

. Arra megbízható adatok vannak, hogy a felcsavart vesszőt fadarabbal bepockolták, hogy ne engedjen meg. Az első világháborút követő időben előbb kettő, majd három vaskarikával erősítették az ágasokat a nyújtóhoz. Az eplényt és a tengelyt vesszőkötéssel 5-6 helyen megkötötték, de a két háború között elterjedt vasalás óta négy db 4-4 cm szélességű vaskarika fogja