Takács Lajos: Néprajzi Közlemények 18. évfolyam (Budapest, 1973)
Paládi-Kovács Attila: A magyar parasztság kerekes jármüveinek történeti és táji rendszerezéséhez
megkülönböztetése, pl. "dorozsmai kocsi", "orosházi kocsi", "szentesi kocsi", "monori kocsi", "bánáti kocsi", "baranyai kocsi", általában nem olyan kritériumok alapján történik, amelyeket az országos rendszerezéshez is alapul lehetne venni. A kocsigyártó központok iparosai és a vevőkörzetükben élő parasztság által közösen kialakított járműtípusok leirása, a táji különbségek minuciózus felderítése természetesen továbbra is fontos feladat. Ezek az apró részletekben mutatkozó tárgyi és nyelvi sajátságok azonban nem takarhatják el a jármüvek konstrukciójában kulcsszerepet betöltő alkatrészek,mint rendszerező kritériumok elsőbbségét. A nyelvterület különböző részeiről rendelkezésre álló szekér leírások minősége és mennyisége nem teszi lehetővé,hogy a szekér minden részét /több tucat tárgy és szó/ egybevessük, s a táji különbségeket ezúton teljes részletességgel kimutassuk /bár gépi uton könnyen megoldható lenne/. Az igy elért eredmény aligha állna arányban a befektetett mankával* Az ugyanis nem lehet kétséges,hogy csak alkatrészek ós elnevezések egybevetésére van mód. "A szekér mint egész" alig összehasonlítható. A baranyai ko csi t ós az erdélyi karucá t egymás mellé helyezve azonnal észleljük szemünkkel az eltéréseket, a fogalmi meghatározást azonban csak az ismert logikai eljárással, a részletek bevonásával végezhetjük el. A jármüveket tükröző nyelvi anyag értelmezését is hasonló meggondolásokkal kell végbevinni. Kézenfekvő, hogy nem az újkori, erős német kulturális és nyelvi hatást közvetítő bognármesterség műszavaiból^ kell kiindulni. A szekér-vasalás részeinek elnevezései /pl. Szentesen snerkli, stiszni . ráf , féder , fülhérc, toknisróf . stb./^közel sem esnek olyan súllyal a latba, mint maguknak a jármű-
