Horváth Terézia: Néprajzi Közlemények 16-17. évfolyam - Kapuvár népviselete (Budapest, 1972)

A KAPUVÁRI /ÉS GARTAI/ PARASZTVISELET - Előállítás és beszerzés

munkák". Többnyire utólagos diszitő eljárások, ritkábban kapnak szerepet már a ruhadarab elkészitásékor. Az alapanyaghoz való viszonyuk alapján 4 fő csoportra oszthatók ezek a technikák: a/ az alapanyagból alakitanak ki diszt b/ az alapanyagba szervesen beledolgoznak fonalakat c/ az alapanyagra rávarrnak előre elkészített elemeket d/ közvetlenül fonalból alakitanak ruhadarabot ill. diszitő elemet. a/ Az alapanyagból kialakított diszitás Ilyenek: szegőzés, fogazás /pl. a "fogas kötényen", ingen 6. ábra/, fodor, gatyarojtozás, ráncolások. Jellegzetes a "kézelős ing" diszitő ráncolása, amit vászon és gyolcs ingeken is egyaránt alkalmaztak. Az ujjvéget 3-5 sorosan leöltik fehér vagy piros, ritkábban kék fonallal "rozmaringosnak,darázsfészkesnek" nevezett mintájú "békaráncba" /7. ábra/. A kivetkőzés felé hajló iparosok, akik már nem viselték, igy csúfolták az ujjas parasztinget: "Béka, béka, békaránc, több a tető /=tetü/, mint a ránc", mert előfordult, hogy a szegényparasztok "megkoszosultak,beleült a tető a ráncokba". b/ Az alapanyagba szervesen beledolgozott fonalas diszitmé- nyek = hímzések Az ismert darabokon mindig pamutfonallal készültek. Egyes himzésfajtákat, az ünnepi ruhadarabokat díszítőket a századforduló óta szinte csak specialisták készítik. A XX. sz.-ban azonban megnőtt a köznapi hímzett ruhadarabok száma, amit minden asszony meg tudott csinálni. A himzés /a testi ruháé, főleg alsóé/ eredetében és egészében a házivarrásra jellemző, ezért itt, a házi eljárások között tárgyaljuk fajtáit, stilusrétegeitj a specialistáknál majd csak utalunk rájuk. Korábban csak a fehérneműt hímezték: a női, a férfi